GYIK: Homoszexualitás – I. rész

GYIK: Homoszexualitás – I. rész

A monogám heteroszexualitástól eltérő szexuális irányultság, ezen belül is különösen a homoszexualitás, napjaink egyik fontos közéleti témájává vált. Szeretném nektek leszögezni már a cikkem elején, hogy a most következő sorok keresztényeknek szólnak. Olyan hívő embereknek, akik számára a Biblia a mérvadó erkölcsi kérdésekben is, akik vágynak Istennel szorosabb kapcsolatban élni, és akik a megszentelődés rögös útján kívánnak járni. 

Nézzük akkor a gyakori kérdéseket!

1. ,,Miért nem fogadják el a keresztények a homoszexualitást? Hiszen két felnőtt konszenzusos kapcsolata…”

Egyszerűen szólva azért, mert úgy gondoljuk: Isten jobban tudja, hogy összességében mi jó egy embernek, mint két ember, akik valamiben egyetértenek. Ha két ember együtt rabol ki egy bankot, együtt gyilkol meg valakit vagy például együtt istenítik Elvist, attól még hitbeli szempontból megállapítható, hogy ezek a viselkedés-minták eltávolítják őket Istentől. Hiába ért egyet valamiben két ember, az csupán annyit igazol, hogy az egyik nem kényszeríti a másikat valaminek a megtételére, és nem azt, hogy az, amit tesznek, mindkettőjüknek jó, hasznos vagy áldásos.

A keresztények számára még az ember józan esze sem megfelelően stabil támpont az élet kérdéseinek megválaszolásához. Isten szava az. Isten elmondta a véleményét a homoszexualitásról: ,,Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért. Paráznákért, férfifertőztetőkért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért, és a mi egyéb csak az egészséges tudománnyal ellenkezik.” (I. Tim. 1:8-10). Pont. Talán azt nem is kell külön kiemelnem, hogy a “férfifertőztető” egyet jelent a homoszexuálissal, és hogy nyilvánvalóan ez csak a kategória megjelölése, éppen ezért beletartozik minden olyan szexuális életvitel, amely ellenkezik az Isten által meghatározott helyes és egészséges szexualitással.

De nézzünk rá egy másik szempontra is a témával kapcsolatban. Hogy elfogadható-e a homoszexuális életforma, az nem pusztán erkölcsi kérdés, sőt, sokaknak már egyáltalán nem az. Az viszont tagadhatatlan, hogy társadalmi kérdéssé vált, amióta nem erkölcsi kérdés. Olyan társadalmakban, ahol a liberalizmus jobban előre haladott, láthatjuk, hogy a homoszexuális lobbi milyen eredményeket ér el, és hogy milyen – korábban elképzelhetetlennek tűnő – jogi és gyakorlati kérdések merülnek fel ezáltal: melegházasság kérdése, iskolák, börtönök, katonaság, hogy kezeljék a másságot, a női öltözőbe/mosdóba ki mehet be, és így tovább.

Korábban a puszta közöny, most pedig egyre inkább a társadalmi nyomás azt mondatja velünk: ne szóljunk bele mások magánéletébe. Alapvetően természetesen megállja a helyét ez a mondás, ám észre kell vennünk, hogy azáltal, hogy a homoszexualitás társadalmi téma lett, nem mások életébe szólunk bele azzal, ha ebben a kérdésben is véleményt formálunk és hallatjuk a hangunkat. Mindenkit érint a téma, és mindannyiunknak joga van ahhoz, hogy megpróbálja alakítani azt a társadalmat, amelyben élünk.

Ha tágabb társadalmi vita tárgyát képezi a homoszexualitás, akkor azt kell megvizsgálnunk, hogy összességében mi jó a társadalomnak, mi őrzi meg egészségét, illetve segíti elő a fennmaradását. Fontos, hogy a társadalom összességének jó, tehát nem feltétlenül minden egyes tagjának. Ha így keresünk választ a kérdésre, azt találjuk, hogy a Biblia értékítélete helyt áll: a társadalom számára nem előnyös a homoszexualitás, sem más, a hagyományostól eltérő szexuális irányultság sem. Ugyanakkor rendkívül fontos kihangsúlyoznunk, hogy a szembenállás sosem egyes homoszexuális személyek ellen irányul, hanem a lobbi ellen, mivel az LMBT lobbi törekvései nem szolgálják a társadalom javát, sem alapvető érdekeit.

Sok ember (akár hetero-, akár homoszexuális) nem tud a kettő között különbséget tenni, ám számos homoszexuális emberrel találkozhatunk, aki az irányultsága ellenére ellenzi a lobbi tevékenységét, érti, hogy a társadalomnak más az érdeke, és a társadalom javát képes keresni a társadalmat illető kérdésekben (pl. meleg-házasság, örökbefogadás, béranyaság). Vállalják a homoszexualitással járó természetes következményeket. Ez a hozzáállásuk bennem, személy szerint, megbecsülést ébreszt.

Hasonló ez az eset ahhoz, amikor valaki rá akar gyújtani egy szobában, ahol rajta kívül mások is tartózkodnak. Tudjuk, hogy a dohányzás ártalmas. Elvárjuk-e tehát mindenkitől, hogy szívja a füstöt passzívan? A dohányosnak nem illik káros szokása elkerülhetetlen következményét, a füstöt a környezete tüdejébe erőltetni. El kell gondolkodnunk e kapcsán azon, hogy vajon mi a szeretet: eltűrni, hogy kárt tesznek bennünk (a társadalomban), sőt, megnyugtatni a dohányzó személyt, hogy a tevékenysége nem káros, vagy szólni, hogy a többség védelmének érdekében a szobában nem gyújthat rá, és készek vagyunk felajánlani a segítséget, ha a leszokás mellett dönt.

Ha a dohányost védelmezem a többséggel szemben, akkor vajon több bennem a szeretet, mintha önuralomra  kérem a többség érdekében? Meg tudjuk fogalmazni azt a kérésünket, hogy ne gyújtson rá ott helyben, olyan módon, hogy a dohányos ne érezze magát megbántva? Szavakba tudjuk önteni szeretetteljesen, hogy nem a homoszexuális embert akarjuk bántani, hanem a többieket védeni? Azt hiszem, ezeken a kérdéseken mind komolyan el kell gondolkodnunk ennél a témánál.

 

2. ,,A homoszexuálisok nem kényszerítik a heteroszexuálisokat homoszexuális kapcsolatra, sem a szexualitásuk megtagadására, fordítva tehát miért lenne ez erkölcsös?”

Szó sincs kényszerítésről. Egyszerűen az az alapvetés, hogy ha a homoszexualitás (és minden egyéb betű az LMBT-ben) bűn, akkor attól Isten képes megszabadítani. A különféle bűnökből és rossz szokásokból megszabadítottak beszámolóiban világosan láthatjuk Isten hatalmának tanúbizonyságait. Éppen ezért biztosak lehetünk abban, hogy a Mindenható a homoszexuális irányultságot is meg tudja változtatni.

Két fő esetet látunk. Az első esetben, ha valaki Isten kegyelméből felismeri, mennyire szennyes az élete, és rettentően elszomorodik amiatt, hogy a bűnei elválasztják Istentől, akkor az Úr képes a másodperc tört része alatt undort támasztani a korábbi vonzalom helyén, és megnyugvást, vágyakozást az iránt, ami addig taszító volt. Nem egy ilyen esetről tudok magam is. Más esetekben viszont ,,tövisként” megmarad az életünkben valami, amit Isten nem vesz el teljesen, azonban bőségesen ad  kegyelmet és erőt az elhordozásához. Ilyen esetekben talán nem folyamatosan, de időnként fel-fellángol a kísértés, ami ellen tudatosan kell küzdenünk, hiszen Isten közelsége fontosabb, mint a saját vágyainak a betöltése.

Senkit sem kényszerít a kereszténység az önmegtagadásra, hanem minden keresztény önként vállalja azt. Elfogadja, hogy nem határozhatja meg önkényesen, mit tart bűnnek, és mit nem. Nem keresztény értékrendet valló emberek nem tudnak mit kezdeni ezzel, teljességgel érthetetlen ez a számukra. Azt kell leszögeznünk itt, hogy ez nem erkölcsi kérdés tehát, hanem hitbeli. Az erkölcs azt mondja csupán: másban kárt ne tégy. A hit tudja: gyakran mi magunk vagyunk saját magunk legádázabb ellenségei.

 

3. ,,A homoszexualitás nem gyógyítható, mert nem betegség. Miért próbálkoznak a keresztények mégis?”

Az előző kérdésnél már részben válaszoltam erre a kérdésre is, mégis érdemes ezt a kérdést még jobban szétboncolni. A kereszténység sem betegségnek tartja a homoszexualitást, legalábbis nem fizikai betegségnek, hanem lelkinek. Éppen ezért hagyományos gyógymódok nem tudnak ezen változtatni. Ahogy már említettem, a gyógyulás első lépése keresztény, illetve Isten felé nyitott vagy nyitó embereknél az lehet, ha a homoszexualitást úgy kezelik, mint egy bűnt, amelyből egyedül Isten tudja őket  kiemelni.

A statisztikák szerint az LMBT közösség tagjai között nagy arányban lelki sérültek sorakoznak. Sok esetben gyerekkori trauma áll a homoszexualitás mögött, vagy egyszerűen az apa-hiány. Ezek a sebek nagyon súlyosak, és viselőik gyógyulni vágynak ezekből – bármi áron. Ki úgy, hogy felvállalja a homoszexualitását, és fennen hirdeti, ki úgy, hogy meg akar szabadulni a másságától .

Meg lehet-e tagadni tőlük azt a reménységet, hogy helyreállhatnak? Az rettenetesen szomorú, ha valaki belenyugszik abba, hogy a szexuális irányultság nem változtatható meg, még akkor sem, ha valaki szenved attól, hogy homoszexuális. Vajon megtagadhatjuk-e attól a próbálkozás lehetőségét, aki szabadulni szeretne ebből az életmódból?! Mindezt úgy, hogy tudjuk: vannak olyanok, akiknek sikerül a változás! Számomra ez nagyon úgy fest, hogy vannak, akik annyira akarják védeni a saját álláspontjukat homoszexuálisként, hogy képtelenek belátni: nem mindenki boldog, aki felismeri és/vagy felvállalja a másságát. Miért lenne jó elvitatni a boldogsághoz való jogot valakitől, aki szenved a homoszexualitásától csak azért, mert alaptézisként diktálja a lobbi, hogy az irányultság nem változtatható?

Mára pedig épp elég idő telt el az LMBT mozgalom térnyerése óta ahhoz, hogy cifrábbnál cifrább történeteket halljunk. Látjuk, hogy sokan oda-vissza cikáznak az alapján, hogy épp minek érzik magukat, épp kikhez vonzódnak. Az ilyen történetek hallatán felmerül a kérdés: ők mégis miért nincsenek elhallgattatva a lobbi által? Az ő beszámolóik – amelyre a média mindig azonnal ugrik – pont azt bizonyítják, hogy az, hogy valaki miként határozza meg magát, és képes-e elfogadni a fogantatásakor kapott szexuális identitást, az gondolati-érzelmi síkon dől el.  A lobbi legújabb ötlete pedig már az, hogy ha te viszolyogsz attól a gondolattól, hogy egy transzneművel randizz, akkor az egyedül az előítéleteid számlájára írható. Mivel szeretnék elérni az általuk felállított politikai és társadalmi célokat, ezért mindenki másnak azt harsogják: ,,te ezt nem tudhatod!”. Pedig legalább ennyire tudjuk mi is.

Cikk megosztása

Hozzászólás írása