GYIK: Homoszexualitás – II. rész

GYIK: Homoszexualitás – II. rész

Előző cikkem folytatásaként további három kérdésről szeretnék szót ejteni, amellyel gyakran találkozhatunk.

 

1. ,,Mit tegyek, ha keresztény vagyok, homoszexuális és boldogtalan?”

Istennek drága gyermeke! Tudod, hogy a boldogtalanságodat nem a homoszexualitásod okozza, hanem annak gyökere, és az a tudat, hogy Isten ellenzi.  Mindaddig, míg  nem a gyökerénél kezeled a problémát, míg nem gyógyul be az a seb, csak ragtapaszt teszel a sebedre és a fertőzés csak terjed a mélyben. Lehet, hogy a családod cserben hagyott, lehet, hogy bántalmaztak, szexuálisan kihasználtak, lehet, hogy ,,csupán” egyáltalán nem kaptál szeretetet és törődést azoktól, akikre Isten rábízott. Nem te hibáztál, hanem ők. Olyan mély sebek ezek, amelyek életveszélyesek lehetnek a lelki egészségre. A legjobb orvos, akihez ezekkel fordulhatsz, maga Isten. Ő pontosan tudja, hogy milyen körülmények űztek téged ebbe az állapotba, amiben most vagy. Ő tudja a kiutat is, hagyatkozz Rá bátran.

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a mai fiataloknak kifejezetten az arcába tolják a homoszexualitást, mint egy teljesen magától értetődő alternatívát, elbizonytalanítva sokakat az identitásformálás érzékeny időszakában. Nem számít, miért merült fel benned a kérdés a nemi identitásoddal kapcsolatban, mert a kérdésre adott válaszod számít csak. Talán még csak küzdesz a kísértéssel, talán már megadtad magad a homoszexualitásnak: hátat fordítani mindig lehet. Lehetsz még boldog! Ha szükségét látod, fordulj lelkigondozóhoz, vagy egy lelki vezetőhöz, akiben meg tudsz bízni, és fordulhatsz keresztény lelkisegély szervezetekhez is.

 

2. ,,Mit tegyek, ha keresztény vagyok, homoszexuális és boldog?”

Sok keresztény él bűnben ,,boldogan”. Legtöbbünknek van egy-egy visszatérő bűnünk, amelybe időnként belebukunk. Nagy baj, ha ezt elnézzük magunknak, még nagyobb, ha engedjük kiteljesedni az életünkben és azt mondjuk: ,,én ilyen vagyok. Legyen az önzés, mértéktelenség, irígység, házasságon kívüli együttélés vagy bármi más, ami látszólag kevésbé problémás, mint a homoszexuális életvitel. Hadd bátorítsak itt mindenkit: haladj előre a megszentelődés útján! Akarj még közelebb kerülni az Atyához! Akarj olyan tiszta lenni, mint Jézus! Nem a jelenlegi állapotod számít, hanem a haladás, amelyben részed lehet, ha hiszel benne. Harcolsz a bűn ellen vagy sem?! Ha szerinted ez nem szükséges része a kereszténységnek, akkor ámítod magad, hamis az istenképed, elcsitítod a lelkiismeretedet, vagy hamis evangéliumot adtak el neked.

Teljesebbé válik a bűnről alkotott fogalmunk, ha az Istentől való elválasztottság mellé egy másik képet is odateszünk: célt téveszteni. A bűn az Isten által nekünk adott küldetésünket teszi betölthetetlenné. A homoszexuális élet már a legalapvetőbb küldetést is lehetetlenné teszi: ,,Szaporodjatok és sokasodjatok…” (I. Mózes 1:22). Isten a családot az élet legnagyobb ajándékaként adta az embernek. Látni a saját gyermekeidet felnőni, átadni nekik mindazt, ami csak érték: ez a legszebb szolgálat. Ha valami ettől eltérít, akkor a legnagyobb ajándékodat nem bontod ki, ,,ott marad a karácsonyfa alatt”.

Gondolkodj el ezen, és ha valamikor holtpontra jut az életed, akkor gondolj arra: Isten most is ad lehetőséget az újrakezdéshez, de Ő nem közösködik a bűnnel. Teljesen hátat kell fordítanunk a bűnnek ahhoz, hogy valóban közösségben lehessünk Istennel. Lehet, hogy fenekestül felfordul az eddigi életed, de a végén áldott békesség lesz benned, és még nagyobb boldogság, mint amit a bűn élvezete most nyújtani tud.

 

3. ,,Mit tegyek, ha keresztény vagyok, és a környezetemben valaki homoszexuális?”

Bizonyára te is ezerszer hallottad már: ,,a bűnt elutasítani, a bűnöst szeretni”. A homoszexualitás mélyén sokszor nagyon nagy lelki sérülés rejlik, amelyet Isten meg akar gyógyítani. Imádkozz kitartóan érte! Ha  a bizalmába fogad, megnyílik előtted, és feltárja, mi lakik benne, akkor kérj bölcsességet Istentől ahhoz, hogy hogyan tudod Őt jól képviselni. Te lehetsz a gyógyítás eszköze. Ehhez fontos, hogy észben tartsd: Isten egyszerre a végtelen szeretet és ugyanakkor a tisztaság is. Nem hangsúlyozhatod az egyiket a másik rovására.

 

Szívből kívánom nektek Isten vezetését és segítségét ahhoz, hogy valóban Őt képviselhessétek minden olyan helyzetben, amikor ezzel a témával kerültök szemben!

Cikk megosztása

2 Responses to "GYIK: Homoszexualitás – II. rész"

  1. Hanna Székely · Edit

    Kevésbé biblikus… igen,még akkor is ha a pápa mondja. A biblia szerint a pápa is ember, ezért nem tévedhetetlen. A cőlibátusság, sem olyan értelemben biblikus,ahogy azt a katolikus egyház gyakorolja. A biblia szerint Isten mindenkit szeret, ebbe beletartozik MINDEN ember, aki megszületett. Ám az, hogy ő tesz valakit homoszexuálissá, az nem biblikus. Szaporodjatok, sokasodjatok… ez az Isteni elrendelés.

    Reply

Hozzászólás írása