Már-már közhely, hogy a túl sok információ éppúgy dezinformáltságot eredményezhet, mint a túl kevés. Az internet révén elérhető információözön például hasonlóképpen megnehezítheti a tájékozódást, mint a néhány évtizeddel ezelőtt jellemző viszonyok, amikor összehasonlíthatatlanul kisebb számú forrásból (néhány rádió- és tévécsatorna, illetve nyomtatott sajtó), jobbára szigorúan megszűrt – sőt cenzúrázott – információknak lehetett csak a birtokába kerülni.
Az internet, az általa biztosított felbecsülhetetlen pozitív lehetőségek mellett számos veszélyt is magában rejt. Ez utóbbiakkal a háttérben a megfontolt információfogyasztás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Kinek higgyünk, avagy kinek hihetünk? – lényegében ez tehát az információk elfogadásának kulcskérdése (amelyhez cikkünk 1. részében eljutottunk). Az internet korában a felszínes hírek, féligazságok, sarlatánságok, sőt kifejezetten a manipulálás, félrevezetés szándékával terjesztett információk özöne vesz körül bennünket. Még a hagyományosan objektívnek vélt természettudomány – illetve természettudósok által közreadott publikációk – kapcsán is méltán keletkezik bizalmi deficit, például azoknak az eseteknek a nyomán, amelyeknél kiderült, hogy az adott kutatást egy olyan cég vagy lobbi finanszírozta, amelynek – hogy, hogy nem – éppen egybeesett a gazdasági érdekeivel a kutatás eredménye. (Bizonyára sokan örülnének például a hírnek, hogy a csoki nem is hizlal. Ám joggal merülne fel kétely ennek hitelességét illetően, ha kiderülne, hogy a kutatást a csokoládégyártók szövetsége pénzelte.)
Az ilyen jellegű botrányok nem utolsósorban azért is rendkívül rombolók, mert erős hivatkozási alapot nyújtanak az „igazi” sarlatánság, avagy áltudomány számára. Mindemellett számos további, olyan jellegű kérdés is létezik – például világnézeti vagy etikai jellegű kérdések –, amelyekre a természettudomány egyszerűen nem hivatott választ adni. És akkor még nem beszéltünk a politika ezerszínű kérdésköréről, például az egyik „mélyárnyalatát” képviselő összeesküvés-elméletekről.
Kinek higgyünk, avagy kinek hihetünk tehát? Feltétel nélkül senkinek! Való igaz ugyan, hogy abszolút bizonyosságot nem szerezhetünk a hozzánk eljutó információk hitelességét illetően, mivel nem tudjuk tökéletes kontrollnak alávetni azokat. Ám az ellenőrzés lehetőségéről ennek tudatában sem kell és szabad lemondanunk, mert a dezinformálódásunk, manipulálásunk kockázatát igenis, jelentősen csökkenthetjük. Melyek ezek a kontroll-lehetőségek, amelyek megerősíthetik egy információ hitelességét, illetve megalapozhatják az elfogadására irányuló bizalmat? Néhány alapvető szempontot említünk. Elemi dolog, hogy vessünk egy pillantást az információforrásunk státuszára, hírnevére. Például a tudományos újdonságok terén sokkal inkább védve érezhetjük magunkat a szélhámossággal szemben a Science folyóirat tanulmányait olvasva, mint találomra rákattintva valamely szenzációs felfedezést ígérő fizetett hirdetésre. Alapvető támpontot kínál a párhuzamos megerősítések keresése is.
Egy hír nem hír – mondhatnánk –, de ha több forrás is beszámol ugyanarról, akkor ez szintén erősítheti a tájékozódásunk megalapozását, főleg, ha a vizsgált források függetlenek egymástól. A több lábon állás tehát ezen a téren is kívánatos. Továbbfűzve ezt a gondolatot, arra is rámutathatunk, hogy a passzív információfogyasztással szemben hasznosabb az aktivitás, azaz ha nem csupán azt olvassuk el vagy hallgatjuk meg, ami utolér minket, hanem mi magunk alakítjuk tájékozódásunk horizontját, például kereséssel, összevetéssel, megszűréssel járva utána a híreknek. Ennek keretében tanácsos egyebek mellett az ellenérveket is megismerni az adott téma kapcsán. Esetenként az is árulkodó jelzés lehet, hogy forrásunknál megvan-e egyáltalán a tárgyilagos érvelés igénye, vagy csupán ellenőrizhetetlen, szubjektív állításokat tesz. És ha érvel: milyen az érvelése színvonala, illetve – nem utolsósorban – a nyelvi, fogalmazásbeli minősége?
Végezetül pedig azt se felejtsük el, hogy a tévedéseinkből is tanulhatunk. Ha hitelt adtunk olyan információknak, illetve információforrásoknak, amelyekről utólag kiderült, hogy nem kellett volna, vonjuk le a tanulságot és használjuk fel következő döntéseink meghozásánál. Amint a találó mondás tartja: Ha egyszer becsaptál, szégyelld magad! Ha kétszer becsaptál, szégyelljem magam!
