Anatole France szerint: “Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.” Megfoghatatlan, titokzatos és örömteli az a kapcsolat, ami egy embert és egy állatot szorosan összeköt. Természetesen más ez, mint ember és ember szeretet-kapcsolata, mégis olyan különleges, felemelő és olykor megindító tud lenni az a kötelék, amely a kedvencünk és köztünk alakul ki.
Ismered például Hacsi történetét? A szívmelengető, bár szomorú, igaz történetből film is készült. Egy Hachiko nevű kutya minden nap kimegy Shibuya város vasútállomására, hogy üdvözölje munkából hazatérő gazdáját. Egy nap azonban a munkahelyén a férfi meghal, és nem jelenik meg többet az állomáson. A kutyus, hűsége, szeretete és ragaszkodása miatt azonban mégis minden nap, éveken keresztül megjelenik a vasúti peronok mellett, várva a gazdira.
A fenti példa egy rendkívüli eset ugyan, de akihez valaha is volt közel érzelmileg egy állat, abban joggal merülhet fel a kérdés: Vajon tényleg csak az ösztönök vezérelnék az állatokat? Annak ellenére, hogy az etológia megfigyelései alapján sok mindent tudunk már az állatok viselkedéséről, azt hiszem, hogy sok dologra még nem derült fény. Olyan megválaszolhatatlannak tűnő kérdések bukkannak fel a téma boncolgatása kapcsán, mint: „Miért képesek a kutyák a feltétel nélküli szeretetre?” „Hogyan képesek néven szólítani egymást a delfinek?” „Miért választanak a tehenek maguknak legjobb barátot?” Nehéz pusztán ösztönök által irányított viselkedésként tekinteni ezekre. Nem akarom persze túlmisztifikálni sem a dolgot, de az a gyanúm, hogy érdekes dolgok fognak még kiderülni az állatokról…
Bajban vagyunk akkor is, ha egy ember és egy állat közötti szeretetet vizsgáljuk. Hogyan lehetséges egyáltalán olyan mély érzelmi kötelékek kialakulása két, egymástól mind intelligenciában, mind a gondolkodás képességében akkora különbséggel rendelkező faj között? Érdekes az is, hogy rengeteg olyan idős ember mellett van „társként” egy állat, akik elveszítették házastársukat. Pótolni ugyan nem tudják az embert, de a fájdalmat enyhítik és a legtöbb esetben egy meghitt kapcsolat jön létre közöttük! Nehezen érthető jelenség az is, hogy miért gyászolják sokan akár évekig is kedvencüket?
Nem könnyű válaszokat találni ezekre a kérdésekre. Mindenesetre úgy tűnik, hogy valamiféleképpen a szeretettel vannak ezek összefüggésben! Ellen G. White így ír erről: “Isten a saját helyetteseként állította az embert az alacsonyabb rendű lények fölé, amelyek, bár nem értik meg és nem ismerik fel Isten uralkodói méltóságát, de arra képesek, hogy az embert szeressék és szolgálják.” (Pátriárkák és Próféták, A Teremetés c. fejezetből) A bűn megjelenésével ez is eltorzult. Egyrészt az ember félreértelmezi az uralkodást és kizsigereli az állatvilágot is, másrészt nem szivesen barátkoznánk egy oroszlánnal. Maradtak azonban szelíd állatok is, és egy dolog bizonyos: szegényebb lenne érzelmi és lelki életünk állatok nélkül!
