Szabó Lőrinc: Hajnali látomás

Szabó Lőrinc: Hajnali látomás

Szabó Lőrinc: Hajnali látomás

Hajnalig néztem az eget:
ezer szeme észre se vett.

Pedig rám nézett szüntelen
s szinte kacérkodott velem,

hogy oly nagy, oly gyönyörü-szép
az öröktünde régiség.

Hajnalig néztem az eget;
ezer szeme észre se vett,

bár csöndben megfordult, ahogy
a csigalassu csillagok

(száz egybezárt-nyilt végtelen)
keringtek bennem-kívülem.

Hajnalig néztem az eget
és lassankint elrémitett,

hogy e szárnyas gyöngy-állatok
rajzása úgy halványodott:

társtalan ültem s üresen
a rámszürkülő semmiben.

Hajnalig néztem az eget,
s akkor a húspiros Kelet

hirtelen elhúzta az ég
maradék csillagfüggönyét, –

szivemben arcod nevetett:
csordultig megteltem Veled.

Cikk megosztása

Hozzászólás írása