Életfeladatunk, személyes küldetésünk megtalálása az egyik, ha nem a legfontosabb személyes sorskérdés. Életünk tartalmassága, lényünk kiteljesedése függ tőle. Másfelől annak a kisebb-nagyobb közösségnek is elemi érdeke, amelyik azután majd épül és gazdagabbá válik ezáltal. Mi a dolgom a világban? – kell tehát feltennie a kérdést mindenkinek önmaga felé, és valódi, békességet adó választ találnia rá.
Azonban a valódi és békességet adó válasz megtalálására aligha van biztos recept. Léteznek viszont olyan szempontok, amik segítségünkre lehetnek. A küldetés kérdése természetszerűleg idézi meg a tehetség kérdését. Az, hogy kinek mi a küldetése, minden bizonnyal szorosan összefügg azzal – még ha nem is perdöntő módon –, hogy kinek mihez van tehetsége. Feltehetőleg jó irányba tapogatózunk tehát, ha a küldetést a tehetség felől közelítjük. Ám még ezzel az egyszerűsítéssel sem biztos, hogy azonnal előrébb jutunk. Hiszen a tehetség sem mindig nyilvánvaló. Mi több, igen gyakran lappang, rejtőzködik, még a birtokosa előtt is. Éppen ezért fel kell fedezni, felszínre kell hozni. Adja magát a következő kérdés: Mi lehet jelzés, mi vezethet nyomra valamely rejtett tehetség meglétét illetően? Nyilván többféle tényező is szóba jöhet.
Az egyik s talán legalapvetőbb ezek között a problémaérzékenység. Vagyis az, hogy ha valaki esetleg nem is tudja rögtön a megoldást egy problémára, de érzékeli azt, felfigyel rá, nem képes elmenni mellette, míg mások észre sem veszik, hogy valami nem gömbölyű. Egyszerű példát hozva: aki a koncerten felkapja a fejét egy hamis hangra, inkább birtokol zenei tehetséget, mint aki folyamatos muzikális gyönyörként éli meg ugyanazt. Igen árulkodó lehet tehát, hogy ki mibe „akad bele” (természetesen „önkéntes” beleakadást értve itt, nem azt, amikor valakit belekényszerítenek a körülmények valamely problémával való foglalkozásba). Márpedig probléma számtalanféle van. Külön érdekességként említhetők azok a tudományos felismerések, amik evidenciákra való rákérdezésből születtek. Azaz olyasmik feszegetéséből, amelyek kapcsán a legtöbbekben fel sem merül a rákérdezés. Ilyen például a kozmológia területén, hogy miért kék az ég, vagy miért sötét az éjszaka (holott éjjel is megannyi nap, azaz csillag van az égen). Persze a tehetség nemcsak tudományos irányultságú lehet, vagy egyéb, a tudományéhoz hasonlóan jól definiált és megbecsült területen nyilatkozhat meg. És ez újabb akadályt emel a lappangó tehetségek felismerése elé. Ugyanis a népszerű, avagy a társadalmilag elismert és preferált, sőt gyakran egyenesen imádott tehetségtípusok esetében rendkívül erős a motiváció a tehetség felszínre hozására. Sokan szeretnének például popsztárok vagy híres színészek lenni, akár nyilvánvaló tehetségdefektussal is, mivel vonzza őket az ezeket övező aránytalan megbecsülés.
Ugyanakkor a kevésbé népszerű, ám nem kevésbé fontos – sőt, akár sokkal fontosabb – tehetségtípusok kibontakoztatása nem feltétlenül kap megfelelő bátorítást. Hogy erre is hozzunk példát – mégpedig bibliai példát –, ilyen lehet többek között a vigasztalás vagy a gyámolítás képessége. Ezek művelése nem reflektorfényben zajlik, és nem hoz világhírt, azonban aki vigasztalásra vagy gyámolításra szorul, az megérti, hogy értékesebbek akár a legsztároltabb celebprodukcióknál is. És ha már a bibliai szempontoknál tartunk: igen bátorító, hogy Jézus tálentumokról szóló példázata szerint kivétel nélkül mindenki kapott valamilyen tehetséget, az átlagosnál jobb képességet, még ha az társadalmilag esetleg nem is kellően elismert.
Senki sem értéktelenebb tehát e tekintetben másoknál. Ugyanakkor a jézusi ígéret felelősséget is ró mindenkire a tehetsége és a küldetése megtalálását illetően. Miként Pál apostol is ezzel teljes összhangban biztat: „Gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van!”
