Amikor azon gondolkoztam, hogy mik is a kedvenc igéim az Élet könyvéből, nehezen tudtam választani. Ahogy azonban mélyebben beleástam magam a számomra kiemelten fontos igék tanulmányozásába, Isten rávezetett arra, hogy meglássam az összefüggést közöttük: mindegyik a kitartó imádsághoz és az ebben való állhatatossághoz köthető.
Egy-egy napunk minden percében szükségszerű, hogy Istennel közösségben legyünk. Az ima felemel bennünket Hozzá, és lehetővé teszi, hogy őszinte, közvetlen és személyes kapcsolatunk alakulhasson ki a Teremtővel. A helyes lelki élet fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy minden percben támogatást, segítséget, és igazi védelmet kapjunk az élet próbáival szemben, hiszen ha Jézusnak is szüksége volt arra, hogy állandó közösségben legyen Istennel, mennyivel inkább van nekünk szükségünk erre!
„A szüntelen ima gyakorlatilag a léleknek Istennel való szakadatlan egyesülése.” (E.G.W.: Jézushoz vezető út)
Ellen White ,,Jézushoz vezető út” című könyve egy nagyon érdekes dolgot emel ki, amit fontos mindig észben tartanunk: „Ha szívünk vonzódik is Istenhez, és műveit, irgalmasságát, áldásait állandóan a szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi életünkben is Hozzá kell folyamodnunk.” Különösen fontos ez, hiszen minél inkább közeledünk Istenhez, Sátán annál erősebben próbálkozik, és annál változatosabb módszerekkel munkálkodik azért, hogy megszüntesse a közösséget Isten és ember között.
,,Nincs egyetlen ima – ha reszkető ajakról hangzik is -, nincs egyetlen könnycsepp – ha titkon hullik is-, nincs egyetlen őszinte vágy Isten után – ha gyenge is -, melyhez Isten Lelke ne hajolna le” – írja Ellen White a ,,Krisztus példázatai” című művében. Bárhol, bármikor és bárhogyan fordulhatunk Istenhez imádságban, mégis az igaz imádság létrejöttéhez teljesülnie kell néhány feltételnek. Legelőször is annak, hogy érezzük és felismerjük a segítség szükségét. Minél több időt töltünk ugyanis a kereszt lábánál, annál inkább meg fogjuk érteni, hogy milyen mértékben szorulunk az Ő segítségére. Isten csak szelíden kopogtat, miénk a döntés, hogy engedjük-e, hogy az Ő Szent Lelke elvégezze bennünk az akarást.
A második feltétel maga a hit és a bizalom. Ehhez szeretnék megosztani veletek egy számomra rendkívül kedves igét, Máté evangéliumának 21. fejezetének a 22. versét: „Amit könyörgésetekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek”. Ugyanerre a nyitott szívre utal egy másik ige is János első levelében (1 Jn. 5:14-15): „És az a bizodalom, amellyel Ő hozzá vagyunk, hogyha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Ő tőle.”
A harmadik feltétel, amely már magának a folyamatnak a része is, az az állhatatosság, vagyis a kitartó imádság és hit abban, hogy még ha nem is nyerjük el azonnal azt, amit kérünk, Istennél jó kezekben vannak a kéréseink. Mindennek rendelt ideje van Istennél, és az Ő bölcsessége nem téved abban, hogy mit, mikor és miért enged meg az életünkben. Ő, aki a hajunk szálait is számon tartja, nem tart vissza semmi jó adományt azoktól, akik az igazságban járnak, és nem közömbös gyermekei szükségletei iránt. Jakab 5:11-ben így olvashatjuk: „Igen irgalmas az Úr, és könyörületes.”
Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, milyen szerepet tölthet be imáinkban a hálaadás.
,,Ha annyit gondolnánk Istenre, ahányszor kegyelmének bizonyítékait tapasztaljuk, akkor gondolataink állandóan nála időznének.” (E.G.W.:Jézushoz vezető út) Elég csak arra gondolnunk, hogy egy újabb napra ébredhettünk, vagy hogy süt a nap: minden egyes apró dologért hálásak lehetünk neki. Ezek az ajándékok akkor töltenek el bennünket a legnagyobb áldással, ha minden nap Rá emlékeztetnek, és ezáltal még nagyobb hálával tudunk Hozzá fordulni.
Erről ír Pál apostol is egy másik kedves igémben, a Filippi 4:4-7-ig terjedő verseiben: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Végezetül fontos odafigyelnünk arra, hogy imádságaink lezárásakor kimondjuk-e őszinte szívvel azt, hogy ,,Jézus nevében”. Ne hagyjuk, hogy ez a mondat megszokássá váljon, és elfelejtsük a jelentőségét, hiszen tulajdonképpen ez fejezi ki azt, hogy Jézus lelkülete, és „indulata” uralkodik bennünk az imádság közben, ígéreteit hisszük, bizakodunk kegyelmében, és végezzük az Ő munkáját. Egyben pedig a kellő tiszteletadás kifejezése is ez.
Az imának átformáló ereje és hatalma van. Fontos megtalálnunk az imádság és a cselekvés egyensúlyát. Aki imádság nélkül cselekszik, az épp olyan veszélyben van, mint az, aki nem cselekszik, csupán imádkozik, és formasággá válik az a kapcsolata Istennel, ami bensőséges is lehetne. Ha összhangban vagyunk a Teremtővel, annak gyümölcsei a cselekedeteinkben is láthatóvá válnak.
Éppen ezért nagyon fontos minden alkalommal, újra és újra könyörgő lelkületért és lelkesedésért folyamodnunk. Sokat segíthetnek a korábbi tapasztalataink is: ezekhez mindig vissza tudunk nyúlni, és erőt tudunk belőlük meríteni, hogy tovább növelje az Istenbe vetett bizalmunkat. Erre maga a Biblia is felhívja a figyelmet a Zsoltárok könyve 103:2-ben: „Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.”
Ezen gondolatok mellett kívánom, hogy sok csodálatos imatapasztalatot szerezzetek Istennel, és hogy fogadjuk meg mindannyian a zsoltáríró szavait: ,,Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti” (Zsolt. 37:5).
