,,Aki mást felüdít, maga is felüdül”

Szeretnénk bemutatni egy különleges tábort nektek, ahol mozgás- és értelmileg korlátozott barátainkkal töltünk együtt évről évre egy-egy csodálatos, tapasztalatokkal és élményekkel teli hetet. Ez a táborozás kizökkent az egyformának tűnő, szürke hétköznapokból, és felüdülést nyújt minden résztvevője számára. Vannak pillanatok, amikor az együttléteknek köszönhetően az ember teljesen elfelejti jelenlegi helyzetét és fizikai állapotát. Az eltöltött idő alatt nemcsak egymás megismerésére nyílik alkalom, hanem az egymásra hangolódásra is: érzékenyekké válunk arra, hogy meglássuk a másik szükségleteit, és megértsük egymás érzéseit. Igazi minőségi időt tölthetünk el közösségben.

Toleranciatáborok 1998 óta kerülnek megszervezésre az ország különböző területein (Csatka, Törökkoppány, Szólád, Kemenesmihályfa, Seregélyes). Fő jellemzőjük, hogy fele-fele arányban vesznek benne részt főleg mozgás-, illetve értelmi, látás-, és hallássérültek, valamint laikus segítők. Ez azt jelenti, hogy nagyon-nagyon sokféle ember tölti el együtt ezt a hetet. Mi, a cikk írói, egyrészt kiskorunk óta táborozók vagyunk, másrészt pedig jó pár éve már aktív segítők is.

Bizonyára kíváncsiak vagytok, hogyan is telik az az egy hét. Nagyon fontosnak tartjuk az Istennel való kapcsolatot, így a táborban is ennek ápolására törekszünk. Emellett vannak kirándulások, színes programok, játékok, és a lelki gondozásra is nagy hangsúlyt fektetünk. A hétfőt rendszerint egy ismerkedési játékkal kezdjük, délután pedig kézműves foglalkozásokkal folytatjuk. Délelőttönként beszélgetéseket tartunk több csoportban. A sérült barátaink is nagyon érdeklődőek, bátran hozzá szoktak szólni a témákhoz, aktívan részt vesznek a beszélgetésben; őszintén megosztják gondolataikat. Azt tapasztaljuk, hogy mélyen megérinti őket egy-egy ilyen összejövetel, csoportos beszélgetés.

A tábor egyik fénypontja a közös fürdőzés és pancsolás szokott lenni a Velencei-tóban vagy a Balatonban. Múzeumba is járunk, idén például a Gárdonyi Múzeumot látogathattuk meg. Hétvége felé vetélkedőt szervezünk, ahol a résztvevők csoportokba rendeződve különböző játékos feladatokat oldanak meg, például a táborral kapcsolatos kérdéseket kapnak a TOTO-ban, vagy éppen verset írnak a tábori élményeikről, esetleg egy adott szituációt, programot játszanak el, amit a többieknek ki kell találni. A jókedv, humor, és a sok nevetés természetes része a tábornak.

Itt senki sem unatkozik, mindenkinek jut feladat, de nem kell feltétlenül egyből a „mélyvízbe” ugrani. Minden fiatal – így mi is – fokozatosan kapcsolódik be a különböző feladatokba. Van olyan például, aki a konyhán segít, de közben ugyanúgy kapcsolatba kerülhet mindenkivel: ha úgy érzi, beszélget az értelmi sérültekkel, foglalkozik velük, egyébként pedig segít lebonyolítani az étkezéseket. A segítőknek is mindig csak a képességeikhez mérten kell teendőiket ellátniuk, nem kell tartani a kihívásoktól.

Fontosnak tartjuk, hogy sérült barátainknak legyen egy-egy személyes segítője, aki figyel rá a tábor folyamán, így hétvégére összeszokott párok alakulnak, formálódnak. Barátságok köttetnek. Mi, segítők, egymástól szoktunk támogatást kérni, ha nehezen boldogulunk egy adott problémával. Akkor sem kell aggódnunk azonban, ha váratlan helyzet adódik, hiszen kölcsönösen kisegítjük egymást saját tudásunk és tapasztalataink szerint.

A sérült barátainkkal való kapcsolatépítés és a velük való foglalkozás az életünk szerves részévé vált az évek során. Van egy kedves segítő barátnőnk, aki az első tábora utáni tapasztalatait fogalmazta meg, ezt szeretnénk nektek idézni, hogy beleláthassatok, mi zajlódik le egy segítőben a táborozás során:

,,Az indulás előtti napokban nagy félelem volt bennem, nem tudtam mire számítsak, személyes tapasztalatok révén még sosem kerültem közel sérült emberekhez, emiatt nagyon meg voltam ijedve. Mikor megérkeztem a táborba, a barátnőmön kívül senkit sem ismertem – ám ez pillanatok alatt megváltozott: mindenki nyitott, befogadó, kedves és vidám volt. A tábor elmondhatatlan élmény volt számomra, nagy-nagy hála van a szívemben, amiért ez a lehetőség az utamba került. Azért mentem, hogy segítsek, amiben csak tudok, mégis úgy érzem: sokkal többet segített ez rajtam, többet kaptam az alatt a pár nap alatt, mint amennyit adhattam. A legemlékezetesebb pillanatok egyike, hogy reggelente milyen vidám és boldog embereket láttam a táborozók személyében.
Mielőtt megismertem őket, azt gondoltam, hogy a körülményeiket tekintve a betegségük meghatározza az életüket is, hogy biztosan szomorúak és céltalanok. Ehhez képest olyan egyéniségeket ismerhettem meg, akiknek vannak céljaik, minden napban meglátják a pozitívumot, örülnek azért, amijük van, és nem szomorkodnak, azon, ami nincs, holott nem könnyű múlt áll mögöttük. Sokan közülük nagyon tehetséges írók, költők és zenészek. Bizalommal fordultak felém, pedig nem ismertek, és mivel folyton egy másik emberre vannak utalva teljes egészükben, nem kételkedtek bennem egy percig sem. Ez számomra hihetetlen érzés volt.
Őszintén szólva, arra számítottam a tábor kapcsán, hogy majd jól elfáradok, kimerülök, ehelyett viszont feltöltődtem, és olyan mennyiségű szeretetet kaptam, amit sosem gondoltam volna. Minden ember számára ajánlanám, hogy egyszer az élete során vegyen részt egy ilyen táborban, mert teljesen megváltoztatja a valódi problémákról alkotott képünket. Az én esetemben például rávilágított arra, hogy mi az, ami igazán fontos.”

A táborok egyik legfontosabb alapköve a lelkiség, ami az egész tábort átjárja. Ez nem azt jelenti, hogy a hét folyamán nem adódnak problémák, nehézségek, de az ezekből való csodálatos tapasztalatok adják meg igazán azt, ami az egész tábort alkotja. Sokszor megtapasztaljuk, hogy mi bárhogy eltervezhetünk dolgokat, mégis Isten az, aki a legcsodásabb tervező. Az Atyai gondviselés egész héten át megtartott bennünket, minden egyes táborozásunk alkalmával.

A beszélgetések maguk is nagyon felemelőek, ezek során a legegyszerűbb, legmindennapibb dolgokról beszélgetünk őszintén. Ezekben az a legnagyszerűbb, hogy bár eleinte még kissé félve, de a tábor előrehaladtával egyre bátrabban szól hozzá mindenki, így tényleg megismerjük egymás gondolatait, nehézségeit és küzdelmeit. Talán maga ez a legfontosabb ahhoz, hogy a másikat támogatni, segíteni tudjuk, és valóban igazi lelki felüdülést tudjunk nyújtani embertársaink számára ilyen rövid idő leforgása alatt is.

Több mindenkit megkérdeztünk, hogy mi az a szó, ami először beugrik neki a táborról, és azt találtuk, hogy majdnem mindenkinek az összetartozás jut eszébe ilyenkor. Itt mindenki összetartozik. Az elején még egyénekként jövünk az ország sok-sok szegletéből, újak és régi motorosok egyaránt, és mégis, ahogy telik a hét, az egész kezd egy nagy egésszé válni. A nyitottság, az egymásra figyelés, és legfőként az Istennel való kapcsolat megtalálása adja meg az egész tábor varázsát.

„Aki mást felüdít, maga is felüdül” – olvashatjuk Példabeszédek könyvében (11:25). Ha mást nem is adhatunk, legyünk egyszerűen szeretettel egymás felé, és ez a szeretet és elfogadás ösztönözzön minket arra, hogy az értéket keressük a másikban!

Végezetül egy kedves régi táborozónk versét szeretnénk veletek megosztani.

A. Dezső Károly: Táborkezdet

Sok ismerős,
nevetős arc,
önzetlen
ölelések,
szívből jövő
köszöntések.

Szemekben
öröm,
arcokon
derű,
bárcsak
örökké
tartana!

(Törökkoppány, 2010. július)

Akinek felkeltettük az érdeklődését, akár csak annyiban, hogy szeretne még többet megtudni erről a különleges táborról, az megtalál minket ezen a Facebook oldalon: https://www.facebook.com/Tárt-Kapu-Alapítvány-Hivatalos-Oldala-145047395705416/

Séllei Viola, Jáki Boglárka, Jáki Orsolya

 

Cikk megosztása

Hozzászólás írása