Az energiatudatosság nemcsak a villanyárammal vagy a különböző energiahordozókkal kapcsolatos fogyasztás terén értelmezhető, hanem életerőnk, alkotó energiáink tekintetében is. Mi több, a legelemibb érdekünk, hogy megtanuljunk ez utóbbiakkal is helyesen gazdálkodni.
A kérdés nem új keletű. Félreérthetetlenül jelzi ezt már a címadó idézet is, amely az Ószövetségből származik: a küldetését bevégző Mózes többek között ezekkel a szavakkal áldotta meg Izrael törzseit. A lelki örökségként hátrahagyott tömör tanács üzenete világos: felelősek vagyunk és tehetünk azért, hogy belső energiáink élethossziglan kitartsanak, azaz még idősebb korunkban se legyenek olyan meddő-pangó éveink, amelyek nélkülözik az értelmes elfoglaltságot, a derűs, alkotó aktivitást.
A vasból és rézből való zárak képiesen tárják elénk ennek feltételét: vonjunk egyértelmű – mondhatnánk: a vashoz és rézhez hasonlóan erodálhatatlan – határokat az életvitelünk terén, jelöljük ki, meddig terjeszkedhet a külvilág a belső világunk irányába, az e kettő közötti átjáró kulcsát pedig vegyük a saját kezünkbe, ki-ki maga határozva meg, hogy mit enged be, és minek teszi ki magát. Ne folyjunk bele tehát gáttalanul a minket körülvevő dolgokba, ne szolgáltassuk ki magunkat mindenestől a környezetünknek, vagy fordítva: ne engedjük be szűrés nélkül a külvilág zaját és késztetéseit a lelkünkbe.
Ha konkrét példát szeretnénk hozni, egyebek mellett azt említhetnénk, hogy tartsunk ésszerű mértéket a munkában és a szórakozásban egyaránt. Ha mindez időszerű volt már az ókorban is, mennyivel inkább az napjainkban, amikor a kiégést civilizációs betegségként emlegetik. A Freudenberger nyomán burn out szindrómának is nevezett jelenség tulajdonképpen egy tünetegyüttes, amely az érzelmi, idegi megterhelések, a fokozott, káros stresszhatások nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapotát takarja. Kialakulásában szerepet játszhat többek között a parttalan megfelelési vagy bizonyítási kényszer, a saját lelki és fizikai szükségletek háttérbe szorítása, a túlzott lelkesedés valami vagy valaki iránt, majd az ezt követő csalódás, a kompetenciáinkat jelentősen meghaladó feladatok elvállalása, de akár ennek ellentéte, a rutinszerűvé, így sivárrá, unalmassá vált vég nélküli feladatteljesítés is. A sort sokáig lehetne folytatni.
A szakemberek szerint, mint a legtöbb betegség esetében, a kiégéssel szemben is a megelőzés a legjobb védekezés. Ennek alapja a helyes önismeret és önértékelés, valamint a folyamatos önreflexió. Ide tartozik egyebek mellett a képességeink megfelelő felmérése, a hamis-idealisztikus elképzelésekkel való leszámolás és a realisztikus szemlélet kialakítása (ami – hangsúlyozzuk – nem azonos a földhözragadtsággal vagy a kishitűséggel).
