Végigtekintve az emberiség kiemelkedő tehetségein, bizony megállapítható: egyáltalán nem törvényszerű, hogy a kiváló képességek kiváló jellemmel társulnak.
Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta a következő hétre, hogy vegyenek egy kartondobozt. Az elkövetkező héten pedig minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, vagy akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a dobozba egy…
Már-már közhely, hogy a túl sok információ éppúgy dezinformáltságot eredményezhet, mint a túl kevés. Az internet révén elérhető információözön például hasonlóképpen megnehezítheti a tájékozódást, mint a néhány évtizeddel ezelőtt jellemző viszonyok, amikor összehasonlíthatatlanul kisebb számú forrásból (néhány rádió- és tévécsatorna,…