Hogyan és honnan lesz valódi önbecsülésünk? – III. rész

Hogyan és honnan lesz valódi önbecsülésünk? – III. rész

Cikksorozatunk második részében azt vizsgáltuk meg, hogy milyen negatívan befolyásolja az életünket az, hogy ha nincs egészséges önbecsülésünk. Halogatást, keserűséget, másoktól való félelemet generál, így életünk minden területére kihatással van. De hogyan és honnan lesz stabil önbecsülésünk?

 Hol keressük az önbecsülés forrását?

A legtöbb ember két helyről próbálja fedezni önértékelését, azaz gyűjt visszajelzéseket, hogy értékesnek higgye magát. Nem tud ugyanis enélkül boldog életet élni. Ki az, aki örömmel éli az életét, miközben azzal az érzéssel küszködik, hogy értéktelen? Ez nyilvánvalóan lehetetlen.

Az egyik forrás, ahonnan a visszajelzések érkeznek, az más emberek véleménye. Könnyen belátható azonban, hogy nem fog tartós önbecsülést adni, ha arra törekszünk, hogy mások elismerését bezsebeljük. Egyrészt kiszolgáltatottá válunk, függő helyzetbe kerülünk másoktól. Másrészt nem lehet mindenkinek megfelelni. Így ha próbálkozásunk ellenére sem sikerül, az kudarcélménnyel jár, amire a természetes reakciónk az újabb kényszeres megfelelés. Így szép lassan ebbe a kényszeres viselkedés börtönébe zárja magát az ember. Úgy érzi, hogy nem lehet önmaga, talán már nem is emlékszik rá, hogy kicsoda ő valójában, mert félelmében mindig is másokhoz igazodott. Ez pedig nem hogy nem építi az önbecsülést, hanem egyenesen rombolja.

A másik forrást a közbeszéd úgy emlegeti, mint megtalálni önmagunkban az értékeket. Nemrég mesélte egy motivációs tréner, hogy a mentora azt tanácsolta neki, hogy naponta százszor mondja el, hogy szereti magát. Ő azonban úgy döntött, hogy ennél is tovább megy, biztos, ami biztos: ötszázszor mondta el. Jó pár évvel ezelőtt én is megpróbálkoztam ezzel a módszerrel – sikertelenül. Pedig még fel is vettem ilyen és ehhez hasonló mondatokat, hogy aztán alvás közben is szuggeráljam magam: „Te egy értékes és szerethető ember vagy!” Utólag már egyértelmű, hogy miért nem segített ez semmit. Olyan ez, mint a legtöbb gyógyszer: a tüneteket próbálja kezelni, de a probléma valódi okát nem éri el. Hasonlatunk fényében az önszuggesztió olyan, mintha megpróbálnánk elhinni, hogy egy stabil faladikban állunk a hullámzó vízen, miközben valójában a gumimatracon egyensúlyozunk kétségbeesetten .

Jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy ha hiábavaló önmagunktól vagy másoktól várni, hogy helyreáll ingatag önbecsülésünk, akkor hogyan történhet meg mégis? 

Mitől vagyok értékes?

 Vegyünk egy egyszerű példát, és gondolkozzunk el azon, hogy mi határozza meg egy porcelán edény értékét. Sok mindent válaszolhatunk erre a kérdésre: az anyag minősége, a kereslet, a kidolgozottság, az egyediség, és így tovább. Ezek mind igazak is – azonban végső soron a gyártó szava dönt. Ha a gyártó nagyra értékeli és becsüli a terméket, magasan fogja pozicionálni azt árban.

Jó példa erre, hogy egy-egy posztmodern művészeti alkotást csillagászati áron adnak el aukciókon. Legutóbb egy olyan hírt olvastam, hogy egy fiatal művész egy festékkel teli vödör mögé egy festővásznat helyezett. Ezek után meghajtotta egy bicikli hátsó kerekét és a vödörbe érintette a forgó kereket. A festék szétszórva a vászonra csapódott, és az ,,elkészült” kép több ezer dollárért kelt el. Miért? Mert a festő egyedinek értékelte. Bárhogy is értékeljük ezt magunkban, a lényeg, hogy sem a festmény, sem a porcelán edény nem tud értéket adni önmagának. Sem úgy, hogy másik edényhez hasonlítja magát, sem úgy, hogy elhiteti magával, hogy értékes.

Ezt a logikát követve egyetlen kérdésre maradt csak hátra: ki az ember „gyártója”? Egyedül a Teremtőnk az, aki igazán meg tudja határozni  az értékünket. Milyen megnyugtató erre gondolnunk!

,,Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Gondoljunk csak bele, hogy milyen hatalmas szeretet indíthat valakit ilyen tettre, s milyen értékesek vagyunk mindannyian az Ő szemében!


Cikk megosztása

Hozzászólás írása