Dosztojevszkij a ,,Feljegyzések a holtak házából” című művében roppant találóan így fogalmaz: „Azt hiszem, az embert legjobban ezzel jellemezhetjük: olyan lény, aki mindent megszokik.”
A jót könnyen megszokjuk – ez nem is igényel különösebb magyarázatot. Bármily meglepő azonban, a rosszhoz is ugyanúgy hozzá lehet szokni. Talán nem is gondoljuk, mennyire befolyásolja jelen életünk minőségét az, hogy a múltban fokozatosan hozzászoktunk a negatív dolgokhoz. Egész kisgyermekkorunktól fogva érnek minket különböző bántások, sérelmek, fizikai és lelki fájdalmak, ráadásul sokszor éppen azon személyek részéről, akiktől a legtöbb szeretetet várnánk. Ezeknek a szomorú, sokszor tragikus eseményeknek pedig az a legpusztítóbb következménye, hogy megfertőződik a gondolkodásunk.
Hány és hány nő tűr el súlyos bántalmazást egy agresszív férfitől, miközben szabadságában állna továbblépni, hány és hány férfi menekül el egy kapcsolatból, amikor az épp elmélyülne és valódi intimitás kezdődhetne. Hányan vannak, akik napról napra úgy élnek, hogy nem tudják elhinni magukról, hogy szerethetőek, ezért messziről elkerülik a szeretet igazi megnyilvánulásait, pedig vágynak is rá…
„Miért?”– visszhangozhat bennünk a kérdés, valahányszor ilyen helyzetbe botlunk.
Minél állandóbb a negatív események jelenléte az életünkben, annál inkább megszokjuk őket: a feszültség teljes légkört, a félelmet, a szorongást, az érzelmi zsarolást, a testi fenyítést, és így tovább. Egyre inkább gyökeret ver a saját magunkról alkotott képben a következő gondolat: „Rossz vagyok, nem is érdemlek jobbat.” Amikor valakinek a gondolkodását az a rablánc tartja fogva, hogy „én csak ennyit érek”, akkor szép fokozatosan az abnormális helyzet „normálissá”, az az élet pedig, amely valóban józan és emberhez méltó lenne, elképzelhetetlenné válik.
Nem lehet azonban tartósan együtt élni azzal a gondolattal, hogy értéktelenek vagyunk, és lehetetlen bennünket szeretni, mert selejtesek vagyunk. A legtöbbünk ezt kompenzálni próbálja valamivel. Sőt, nem túlzás kijelenteni azt, hogy szinte mindannyian kompenzálunk. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy megpróbálunk lenyűgözni másokat a különböző teljesítményeinkkel, és megpróbálunk annak megfelelően viselkedni, hogy mások szeressenek és tiszteljenek minket. Csakhogy bármennyire is iparkodunk, hogy mások jót gondoljanak rólunk, ezek a körök nem hoznak számunkra valódi megoldást, csupán felemésztik az energiáinkat, míg végül tönkre megyünk nagy igyekezetünkben.
Sokan közülünk abba a végletbe esnek, hogy alkohollal, droggal, szexszel és számtalan más függőséggel próbálják tompítani az elszenvedett sérelmek feletti fájdalmat. Sokan pedig továbbadják azt a gonoszságot, amit ők is elszenvedtek, hiszen ezt látták, ez a minta lebeg a szemünk előtt. El sem tudják képzelni, hogy másképp is lehetne. Ám bármihez is nyúlunk, az csak fájdalomcsillapítás lesz, nem az igazi sérülés kezelése.
Nemrég mesélte nekem egy fiatal hölgy, hogy évek múltán sem meri még elhinni, hogy őt szereti a férje. Amikor megkérdeztem, hogy miért, akkor a következőt válaszolta: „Annyi erőszakban volt részem gyermekként, hogy a valóság egyértelmű jelei ellenére sem tudom elképzelni, hogy lehet másképp élni. Én nem tudom elhinni, hogy engem lehet szeretni.”
Az ember csak úgy lehet szabad, ha nem kell se bizonygatnia, se bizonyítania azt, hogy értékes és szerethető. Minden erre irányuló cselekvés kényszerből születik, és megkötözi a lelkünket. Ha fennhangon hirdetjük emberi mivoltunk értékét és méltóságát, az gyakran arról árulkodik, hogy a szívünk mélyén megvetjük és vádoljuk magunkat. Mivel a gondolatvilágunkban vagyunk a legerősebben megkötözve, így a szabadságharcnak is ott kell kezdődnie.
Remélem, hogy felszabadító lesz az a gondolat, amivel zárni szeretném ezt a gondolatmenetet. Szeretném a lelkedre kötni, hogy bármilyen negatív és megbélyegző hatások is értek az életed során, te magad, mint emberi lény nem vagy rossz! Van benned rossz, ez igaz. Az általad felismert bűnöket meg kell ítélned magadban, és küzdened kell ellenük – azonban nem vagy azonos a rossz cselekedeteiddel.
Isten azt szeretné, ha kényszerek nélkül élhetnénk az életet. Engedj neki, hogy rólad is levehesse a félelmeket és terheket, és hogy cserébe igazi szabadságot ajándékozhasson neked!
