Sorozatunk előző részében a Dávid által kezdeményezett állandó istentiszteleti zenei szolgálatok beindulásával foglalkoztunk. Láttuk, milyen alapossággal és szent küldetéstudattal járt el ennek megszervezésekor Dávid. Papi törzsből választotta ki a legtehetségesebb zenészeket. Szigorú rend szerint folyt mind a kiképzésük, mind a szolgálatba állításuk. Négyezer fős kórusának 288 énekesből álló elit magja 12 tagú kis kórusokban külön próbált. Nyilván ők voltak a „legprofibbak”, akikre bonyolultabb, nehezebben kivitelezhető feladatokat is rábízhattak. Azt sajnos nem tudjuk, hogy szólt a templomi kórus, énekeik szövege azonban zsoltárok formájában megőrződött. Vajon miről árulkodnak ezek az énekek?
Már maga az a tény is elgondolkodtató és jelzi az éneklés fontosságát, hogy a Biblia 66 irata közül egy kotta nélküli énekeskönyv, Zsoltárok könyve a leghosszabb. A benne található 150 ének döntő többségében Dávid és Salamon idejében (i.e. 1000 körül) keletkezett. Jórészt dicsőítő énekek alkotják, ezért a gyűjtemény a Töhillim („dicséretek”, „magasztaló énekek”) elnevezést kapta. Ez a legszebb vallásos énekekből összeállított gyűjtemény lett a zsidók első liturgikus énekeskönyve, ami a bibliafordításokba Zsoltárok könyve elnevezéssel került be. E zsoltárok dallamanyagául nemcsak vallásos énekek szolgáltak, hanem munkadalok, arató-, szüreti- és szerelmi énekek is, melyek már a korai időktől Izrael népköltészetéhez tartoztak. Egyes zsoltárok feliratában ezeket meg is nevezik. Dallamokon ne mai értelemben vett melódiát értsünk, hanem dallammagot, dallamképletet, amit a makám-elv szerint szabadon variáltak (ld. sorozatunk első részében). Nem lenne helyes tehát a zsoltárok felirataiból arra következtetünk, hogy mindenféle érzelmes „sláger” egyszerű átszövegezéssel templomi énekké válhatott. Később, a reformáció idején sem erről volt szó, amikor szintén átvettek akár szerelmes énekeket is. Ott ugyanis lelassították a tempót, kiegyenesítették a ritmust, ha túl táncos volt, tehát megváltoztatták a karakterét. (Erre mondják, hogy az ördög a részletekben lakik!)
A feliratok alapján Dávidnak 73, Aszáfnak 12, Kóráh fiainak 11, Jedutunnak 3, Salamonnak 2, Mózesnek, Ethánnak és Hémánnak egy-egy éneke található Zsoltárok könyvében. Ezek szerint az ismert zsoltárszerzők Mózes kivételével valamennyien a dávidi-salamoni korszakban működtek, közülük Aszáf, Jedutun, Ethán és Hémán mint templomi előénekesek és kórusvezetők. Nyilván nem véletlen, hogy ebben az aranykorban születtek a legszebb és legértékesebb énekek. Nem mind magasztaló jellegű, mint ahogy gyűjteményük „Dicséretek” elnevezése sejteti. Bűnbánati énekek, könyörgések, imák, tanító jellegű költemények, királyénekek, zarándokénekek is találhatók köztük, sőt még átokzsoltár is. E műfaji sokszínűséggel és Zsoltárok könyve terjedelmével bizonyára az Isten és ember közötti kapcsolat fontosságát is ki akarja emelni a Szentírás. A benne található énekek élő példái, hiteles dokumentumai annak, milyen közel kerülhet az ember Istenhez hit és hitbeli engedelmesség által, akár a legnehezebb körülmények között is. A legkülönfélébb élethelyzetek bemutatásával egyben gyakorlati útmutatóul is szolgálnak. Megmutatják például, mit tegyen a hívő, ha valamilyen bűn vagy csüggedés miatt eltávolodik Istentől. A zsoltárszerzők személyes tapasztalataik megosztásával tanítanak, bátorítanak, és ezáltal őszinte Isten-keresésre, hitre és kitartásra nevelnek. Így válik Zsoltárok könyve énekeskönyvből a hívő élet tankönyvévé.
A Zsoltárok könyvében található 150 ének felének Dávid a szerzője. Életéről, személyéről, jelleméről, Istenhez és embertársaihoz való viszonyulásáról a Biblia történeti könyveiben található leírások alapján pontos képet kaphatunk. Ismerjük cselekedeteit, egyéniségét és belső indítékait. Az általa írt zsoltár közül tizenháromnak a felirata a zsoltár előzményéül szolgáló eseményekre utal. Az egyik ilyen ének, a 18. zsoltár az egyik történeti könyvben is szerepel (2Sám. 22.). Mindezek eligazítást adnak arra nézve, mi ment végbe Dávidban, s ezáltal olyan rejtett kapukat nyitnak meg számunkra, amelyek egyébként csak a szívekbe látó Isten előtt ismertek. Így viszont szinte valamennyi zsoltárszerzőről tudjuk, hogy Isten közvetlen vezetése alatt álltak, Istennek átadott életet éltek. Ezzel is hitelesíti ezeket az énekeket a Biblia, és nyilvánvalóvá teszi, hogy olyan emberek magasztalták Istent neki tetsző módon, akik valódi közösségben voltak vele. A legszembetűnőbb hitelesítő jegy természetesen az, hogy Isten e hívő emberek énekein keresztül szól és üzen, megvilágosítja az éneklők és a hallgatók értelmét, betölti lelküket különleges, hasonlíthatatlan belső békével és örömmel. Ez a tapasztalat adhatott természetes késztetést ezeknek az énekeknek a megőrzéséhez és gyűjteménybe foglalásához. A zsoltárok hangulata mindazonáltal nagyon különböző, s nem feltétlenül örömteli. Egyesek szomorú, sőt szinte esdeklő fohászok, keserű könyörgések. Más zsoltárok alaphangja inkább háborgó, igazságszolgáltatásért kiáltó, esetleg elmélkedő jellegű lírai részekkel. Ez azonban még hitelesebbekké teszi vallomásaikat, hiszen a zsoltárszerzők is hús-vér emberek, akik hozzánk hasonlóan hibáztak, elestek, elfáradtak, de felkelnek, elrendezik bűneiket, leborulnak, elcsendesednek, Istenhez kiáltanak. És Isten válaszol. Nemcsak arra, amit kérnek tőle. Sokkal többet ad: hasonlíthatatlan lelki közösséget, belső biztonságot. Sokszor többet is: a zsoltárok gyakran prófétai szóvá, Isten „szócsövévé” válnak, amelyen át szabadon érkeznek és áramlanak Jahve üzenetei: intései, feddései, tanításai, jövőt feltáró képei. Megszűnnek az időbeli és térbeli határok, minden valami magasabb egységbe rendeződik. Olyan egységbe, amit csak Isten képes meglátni és megláttatni. A zsoltárból prófécia lesz. Isteni szó, amely vezet, irányít, amely azért adatott, hogy aki hallja értse meg és aszerint éljen. Legközelebb ezekkel ismerkedünk meg.
