A ritmus
A héber zene fő jellemzőinek meghatározásánál a legtöbb kutató elsősorban a dallamokkal foglalkozott. A zene másik fontos elemének, a ritmusnak beható vizsgálata háttérbe szorult. A kérdést többnyire a héber költészetre szűkítették le, s beérték a szótagok, szavak és hangsúlyok számlálásával. A legjobb esetben is csak felületesen tértek ki a héber költészet elbeszélő és zenei elemei közötti szoros, kölcsönös viszonyra. Különös, hogy a bibliai héber nyelvben nem létezik a „ritmus” kifejezés megfelelője, jóllehet az ősi Izráelben virágzó művészeti ágaknak fontos eleme volt a ritmus (költészet, zene, tánc). Bár huszonkét jelölésük volt a héber és arám nyelvben a különféle táncokra, azok elnevezése sosem utal a ritmusra, mint alapvető elemükre. Így csupán a nyelv közelebbi vizsgálata segíthet a héber zene ritmikai sajátosságainak feltérképezésénél.
Közismert, hogy az Ószövetség prózai és költői részekből áll. Azt azonban, hogy mi a próza, s mi a költészet, nehéz meghatározni különösen akkor, ha csak nyelvi és stilisztikai ismertetőjegyeket veszünk figyelembe, amint ezt korábban tették. Ilyen módon ugyanis csak meglehetősen elnagyolt kép alakítható ki. A zsoltárok eszerint egyértelműen a költői könyvekhez sorolódnak, míg az elbeszélő könyvek (egy-két dalszerű részlettől eltekintve) épp ilyen egybehangzóan prózának tekintendők. Ez a felosztás azon alapszik, hogy a Biblia költői részeit különleges nyelvezet, gazdagabb szókincs és sajátos mondatszerkezet jellemzi. Ebből pedig az következik, hogy mindezek a sajátságok teljes egészében, de legalábbis többségükben a prózai részekből hiányoznak. Tagadhatatlan viszont, hogy a „nem költőileg ihletett” szövegeknek is vannak bizonyos költői tulajdonságai, emelkedettebb nyelvezetüknek köszönhetően. A Szentírásban oly gyakran előforduló gondolatpárhuzamok például különösen alkalmasak a kifejezőerő stilisztikai növelésére, s ezáltal a prózai részek az úgynevezett „költői szövegek” sorába emelődnek.
| Néhány költői szöveg az Ószövetségben | Igehelyek |
| Lámek éneke | 1Móz. 4:23-24 |
| Izsák áldása Jákóbon | 1Móz. 27:28-29 |
| Jákób áldása József fiaira | 1Móz. 48:15-16 |
| Jákób áldása | 1Móz. 49:1-28 |
| Mózes hálaéneke | 2Móz. 15:1-18 |
| Ároni áldás | 4Móz. 6:24-26 |
| Munkadal | 4Móz. 21:17-18 |
| Bálám áldásai | 4Móz. 23:7-10, 18-24, 24:15-24 |
| Mózes éneke | 5Móz. 32:1-43 |
| Mózes áldása | 5Móz. 33:2-29 |
| Debóra és Bárák éneke | Bírák 5. fejezet |
| Jóthám meséje | Bírák 9:7-15 |
| Sámson találós kérdése | Bírák 14:14 |
| Találós kérdések válaszai | Bírák 14:18 |
| Sámson éneke | Bírák 15:16 |
| Anna hálaéneke | 1Sám. 2:1-10 |
| Asszonyok győzelmi öröméneke | 1Sám. 18:7, 21:11, 29:5 |
| Dávid Jonathánt és Sault sirató éneke | 2Sám. 1:19-27 |
| Dávid Abnert sirató éneke | 2Sám. 3:33-34 |
| Dávid dicsőítő éneke (18. zsoltár) | 2Sám. 22:2-51 |
| Dávid utolsó szavai | 2Sám. 23:2-7 |
| Ésaiás szózata Ezékiáshoz | 2Kir. 19:21-34 |
| Dávid dicséneke a frigyláda előtt | 1Krón. 16:8-36 |
| Léviták éneke | Neh. 9:5-37 |
| Jób története | Jób könyve |
| Zsoltárok | Zsoltárok könyve |
| Salamon példabeszédei | Példabeszédek könyve |
| Salamon élettapasztalatainak összegzése | Prédikátor könyve |
| Salamon szerelmes éneke | Énekek éneke |
| Ésaiás egész könyve (néhány történeti mozzanatot kivéve) költői szöveg, szabad vers. A legmagasabbrendű héber nyelven íródott. |
A héber gondolatritmus
A héber költészet nem hangsúlyos, nem időmértékes vagy rímelő, hanem paralelizmusra épül: nem a végződések, hanem a gondolatok rímelnek. Két vagy több rövid mondat között logikai kapcsolat van, s együtt alkotnak egy gondolatot. Néha még a szavak száma is megegyezik. Ezek a tagmondatok többféleképpen viszonyulhatnak egymáshoz. A leggyakoribbak a következők:
Szinonim: ugyanazt mondják el más szavakkal. (Ezzel hangsúlyozzák, kiemelik a mondanivalót.) „A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl.” (Ésa. 26:14)
Antitetikus: ellentétben állnak egymással. (Kibékíthetetlen ellentétre utal. A mondanivaló ebben az esetben a szembeállításban van. Példabeszédek könyvében „vagy-vagy”-ra kiélezve nagyon szemléletes módon hangsúlyozza: nincs kiegyezés igaz és hamis között.)
„Aki igazán jár, féli az Urat: aki pedig elfordult az ő utaiban, megutálja Őt.” (Péld. 14:2)
Szintetikus: kiegészítő jellegűek. (Együtt alkotnak egy gondolatot. Ezen belül lehet részletező, megokoló. összehasonlító stb.) „Reggeltől estig gyötrődnek, s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.” (Jób 4:20)
A gondolatritmust a szövegek belső tagolása is tükrözi. A héber verssort általában két, egymástól jól elkülöníthető rész (félsor) alkotja. Ezek rendszerint azonos számú (kettő, három vagy négy) verslábra tagolódnak. Minden egyes versláb egy hangsúlyos és több hangsúlytalan szótagból áll. Lámek éneke (1Móz. 4:23) jó példája annak, miként oszlik egy verssor két félre, illetve négy-négy verslábra:
’adáh v’cilláh semá’an koli „Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra:
nesé lémeh ha’asennáh ’imrati Lámek feleségei, halljátok beszédem.”
Mózes énekének kezdő félsorai három-három verslábra oszthatók (5Móz. 32:1, 2). Dávid Sault sirató éneke két verslábból álló félsorokkal kezdődik (2Sám. 1:24). Ezek a példák strófikus, népdalszerű szerkezetre utalnak. Mellettük számos igehely tartalmaz azonos számú verslábat anélkül, hogy strófikus lenne. Emiatt megoszlanak a vélemények az Ótestamentum strófikus felosztását illetően, valójában mi tekinthető annak, s mi nem. (A két összetartozó verssorból való építkezés a régi babiloni verselésre is jellemző, ősi teremtésmítoszuk is ilyen felépítésű. Ám a babiloni verselés egyenletes metrikus rendre épül.) Úgy tűnik, a héber költészetben oly gyakori strófikus verseléshez népszerű dallamok kapcsolódtak. Önként adódik a feltételezés, hogy a legősibb népi énekeknek meglehetősen szabályszerű dallamaik voltak, amelyek különböztek a bibliai szövegek szabad recitálásától. A strófikus elrendezésnek döntő a jelentősége a héber költemény zenéjénél és zenei visszaadásánál. Amint azt népdalaik többségénél látjuk, a zene általában jól felépített dallamszerkezetre utal és bizonyos dallami fordulattal zár – hasonlóan a nyugati zene teljes zárlataihoz. Ezenkívül a strófikus szerkezet is jelentősen megkönnyíthette a dallam hozzáigazítását a szöveghez. Így az énekes-zeneszerző minden különösebb nehézség nélkül illeszthette a dallamot a pontos, népszerű dalformába, s ezáltal az átlag zenei képzettségű hallgató is könnyedén emlékezetében tudta tartani.
