Szent-Györgyi Albert gondolata szikár lényegre töréssel mutat rá az oktatás – a tanítás és tanulás, ezektől elválaszthatatlanul pedig a fejlődés – hallatlan jelentőségére. Nem véletlen, hogy ez a kérdéskör kiemelt helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében, és rendkívül gazdag a hozzá kapcsolódó bölcselet is.
„A lélek sem jó tudomány nélkül, és aki csak a lábával siet, hibázik” – nyithatjuk a gondolatok sorát a bibliai Példabeszédek könyvének kijelentésével, miszerint nem elég a jó szándék: a tudás, a felkészültség is elengedhetetlen. Az idézett példabeszéd arra az igazságra is rámutat, hogy a nem tudás nem ment fel az erkölcsi felelősség alól.
Persze könnyen megy a tanulás annak, aki rádöbben, hogy tanulni jó, s nem csupán nyűgöt lát benne. Einstein például állítólag ezt vallotta magáról: „Nem vagyok különösebben tehetséges. Csupán szenvedélyesen kíváncsi.” Churchill így világította meg az ellenkező oldalról ugyanezt a témát: „Boldog voltam gyermekkoromban játékaimmal a gyermekszobában. Évről évre boldogabb lettem felnőttkoromban. De az a néhány év, amit az iskolában kellett tölteni, az sötét és szürke folt maradt utazásaim térképén.” „Nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak” – figyelmeztet Karinthy Frigyes is a rá jellemző humorral az itt lappangó veszélyre. Távolabbról kapcsolódik ide, de lényegében mégiscsak ugyanezt fejezi ki Antoine de Saint-Exupéry gondolata: „…ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy fát gyűjtesz, felvágod a deszkákat és kiosztod a munkát, hanem a férfiak vágyát ébreszd fel a nagy és határtalan tenger iránt.”
