“Azokban a napokban, amikor az emberek még vitorlás hajókkal közlekedtek a tengeren, egyik kikötőből elindult egy ilyen jármű, sok-sok emberrel a fedélzetén. Már a végtelen óceán közepén jártak, amikor megtörtént a tragédia: a hajó alján érthetetlen okból repedés keletkezett, melyen ellenállhatatlanul és pusztítóan hatolt be a jeges víz.
A kapitány a kár felmérése után a fedélzetre hívta a személyzetet, s így szólt: – Nemsokára elsüllyedünk. Mind meghalunk… Hacsak,…
Hosszú szünet után folytatta: – Úgy gondolom, hogy a hajó alján lévő repedés nem nagyobb egy ember vállszélességénél… Van-e itt olyan ember, aki a legénység és az utasok iránti elkötelezettségből lemerülne a sötét vízbe, hogy a saját testével befedje a repedést? Mert akkor a teljes kapacitással működő szivattyúk segítségével meg tudnánk őrizni a jelenlegi vízszintet, és eljuthatnánk a legközelebbi kikötőbe. Van tehát közületek valaki, aki önként felajánlja életét az itt lévő emberekért?
A kapitány körülnézett a fedélzeten sorakozókon. Néhány percig halálos csend uralkodott. Végül egy fiatalember lépett előre, és ezt mondta: „Én elmegyek, uram!” A kapitány némán, a fájdalomtól összeszorult szívvel, mozdulatlanul állt. A fia volt a jelentkező. Hosszú percek teltek el, csak a hullámok dübörgő hangja hallatszott. A kapitány megértette, hogy a jelenlevők közül mindenki valakinek a szeretett fia. Aztán szorosan magához ölelve elbúcsúzott tőle. Szívét kimondhatatlan fájdalmak vas-bilincsei szorították, amint a távozó után nézett, aki szótlanul a mély, felkorbácsolt hullámok közé vetette magát.
– Menjetek mindnyájan a szivattyúkhoz, és dolgozzatok keményen! – utasította a kapitány a többieket… Hamarosan észrevették, hogy a hajóban felgyülemlett víz szintje apadni kezd: a hajó alján tátongó résen beözönlő víznek valami útját állta… Valaki útját állta…
A hajó végül megérkezett a kikötőbe.
Valamikor régen… így szólt az Isten: Létezik egy világ, amelyik léket kapott, s elsüllyed ott lenn. Nem hagyhatjuk a sorsára. Ki megy el oda?
Isten Fia előrelépett, s ezt mondta: Elmegyek én, Atyám!
S örökkévaló dicsőségét és trónját otthagyva leereszkedett ebbe a sötét világba. Így lehetővé tette, hogy minden ember eljuthasson a kikötőbe, aki az Ő hajóján utazik. Az erről szóló hiteles leírásban olvashatjuk: „Úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen…!” (Ján 3:16).”
Történet az önfeláldozó szeretetről
