Az alábbiakban erről az igeversről szeretnék pár gondolatot megosztani veletek: “Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ésa 40: 30–31)
Azért is választottam ezt a pár sort, mert számomra ez az egyik legkedvesebb igevers a Bibliában. Azt gondolom, hogy nincsen közöttünk olyan, aki ne lett volna valaha is megfáradt, elcsüggedt, vagy reménytelennek tűnő élethelyzetben. Sajnos ez a veszély akkor is fenyeget minket, ha úgy érezzük, hogy Istennel szoros kapcsolatban vagyunk, hiszen Sátán annál jobban próbálkozik, minden erejét bevetve, hogy megtántorítson és elcsüggesszen bennünket.
„Így lehetünk körülvéve mi is nehézségekkel, rossz körülményekkel és sötétséggel. Hamisság, szomorúság, igazságtalanság zárhatnak körül bennünket. Olyan felhők takarhatnak el, amelyeket nem tudunk elűzni. Hiába küzdünk a körülmények ellen. A menekülésnek csak egyetlen útja van. A föld felett felhő és pára száll, a felhők felett azonban Isten világossága fénylik. A hit szárnyai segítségével az Ő jelenlétének napfényébe emelkedhetünk.” (E.G.W.: Nevelés: Más hasonlatok c. fejezet)
Nincs mitől félnünk, hiszen Isten olyan erőt tud adni számunkra, aminek mi magunk nem vagyunk a birtokában. Olyan csodákat képes tenni az életünkben, amelyek segítségével másokat is közelebb tudunk Hozzá vinni, és olyan megoldásokat ad számunkra, amelyek emberi számítások szerint lehetetlennek tűnnek. Az Ő segítségével és az Ő erejében bízva nem fogunk meglankadni a végső próbák idején sem.