Vajon mit is jelent hinni? Sokunknak talán rögtön eszünkbe jut Pál apostol gondolata: „A hit a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.”(Zsid.11:1) Ennek kapcsán szeretnék veletek megosztani egy rövid tapasztalatot.
Egyik este Istenhez imádkoztam, és már sokadszorra kértem Tőle valamit. Azaz kértem volna, ám rögvest megjelent bennem a kétely: minek is kérjem, ha egyszer semmi jelét nem látom annak, hogy ez bármikor is meg fog valósulni? Nem tudom, hogy voltatok-e már hasonló helyzetben: volt egy kérésetek Isten felé, és rögtön elvártátok, hogy legyen valami látható bizonyítéka is a kérés teljesülésének.
Mit mond erről Pál? „A nem látott dolgokról való meggyőződés”. Nézzük meg közelebbről ezt a kijelentést! Mit jelenthet a meggyőződés? Hiszen az élet többi területén arról tudunk igazán meggyőződni, amit látunk is. Van is egy ilyen hitetlen mondás: “Hiszem, ha látom!”. Pál viszont arra hívja fel a figyelmünket, hogy megismerve Istent, meggyőződéssel kell hinnünk abban, hogy Ő a kellő időben bármely kérésünket teljesítheti, amely örök javunkat szolgálja. A mi drága mennyei Atyánk sok-sok áldást szeretne ránk árasztani, amelyek valósággá válásának éppen az ebben való hit az előfeltétele.
Példaként szeretném megemlíteni a szíriai Naámán történetét, amikor a saját gyógyulása érdekében hétszer kellett megfürödnie a Jordán folyóban. Ennél az esetnél rendkívül nagy jelentősége volt a bizalomnak. Naámánnak pont hétszer kellett megfürödnie: nem volt elég kevesebbszer! Természetesen nem a folyónak volt bármi csodatévő ereje, és nem is az ő technikájától függött. Az egész gyógyulásnak az volt a feltétele, hogy ő elhiszi-e, hogy Istennek nincs szüksége semmilyen eszközre a tetteihez, viszont bármit felhasználhat azok véghez viteléhez, ha Ő úgy akarja.
Az idézett ige első része „a reménylett dolgok valóságáról” ír. Hogyan határoznánk meg a valóságot? Talán úgy, hogy minden, ami a jelenben történik. Ezt végiggondolva fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy merünk-e abban hinni, hogy amit kérünk, az akár rögvest meg is történhet.
Gondoljuk át a következőt is: amikor kérünk valamit, gyakran hozzátesszük Jézus egyik mondatát is: „Mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” (Luk.22:42). Mindez helyes, ám ezzel együtt gyakran elveszítjük a hitünket abban, hogy amit kértünk az jó, Isten akaratával megegyező, és ténylegesen megkapható. János evangéliumában ezt olvassuk: „És akármit kértek majd az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Ján.14:13). Ezek szerint, ha Istennel összhangban vagyunk, akkor vágyaink Isten tervének a részei lehetnek, és ha kérjük, Ő meg is adja nekünk ezeket. Sőt! Egy olyan Istenünk van, aki nem szeretné, hogy bármiben is hiányt szenvedjünk! Amire szükségünk van az üdvösségünkhöz, azt mind megkapjuk Tőle: „Az én Istenem be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Jézus Krisztusban” (Filippi 4:19).
Két idézetre szeretném felhívni a figyelmeteket, amelyek Ellen G. White tollából származnak.„Ha lelkünk megtartását rábízzuk Istenre, az élő hit gyakorlása által, akkor az Ő ígéretei nem hagynak cserben bennünket, mert azokban nincsen korlátozás, csak a mi hitünkben.”(Signs –Nov. 14. 1906.) „Isten tervének egy része az, hogy feleletül a hitnek imájára megadja nekünk azt, amit nem adott volna meg, ha nem kértük volna. “(Nagy küzdelem – 525.oldal)
Ezt olvasva arra következtetek, hogy létezhet olyan, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen nem merünk kérni Istentől, mert nem merünk hinni abban, hogy Ő valóban megcselekszi azokat. Így azonban esélyt sem adunk arra, hogy Isten megnyilatkozzon számunkra, és kegyelméből megkapjuk azt, amire annyira vágyunk.
Jézus az egyik evangéliumban így szólt a tanítványokhoz: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen nektek.” (Mt.17:20) Milyen szemléletes és egyszerű példa! Létezik-e ennél nagyobb hit? Úgy gondolom, hogy nem. Ha igazi hitem van, akkor elhiszem, hogy Isten a lehetetlent is megváltoztathatja.
Éppen azért arra szeretnélek bátorítani titeket, hogy merjünk hinni, és bátran, meggyőződéssel kérni, mert Isten sem adott korlátokat, amikor azt mondta: „Kérjetek, és adatik néktek!” (Mt.7:7)
Elbeszélgetnék egyszer veled az igazi hitről is…..