Talán még emlékeztek, hogy a cikk első részében az alacsony önbecsülést egy gumicsónakhoz, a helyes önbecsülést pedig egy faladikhoz hasonlítottuk. Azt a következtetést vontuk le ebből, hogy az önbizalomhiányos ember állandóan valamilyen kompenzálásra kényszerül, hogy „fennmaradjon a vízen”. Sokan a végletekbe hajszolják magukat a tanulásban vagy a munkában, míg mások a legtökéletesebb képet próbálják festeni magukról, miközben elrejtik valódi énjüket. Számtalan módja van a kompenzálásnak, de nem csak ebben nyilvánul meg, ha valakinek nincs egészséges önbecsülése.
Bizonyára ismerünk olyan embert, aki tehetséges valamiben, mégsem használja ki a lehetőségeit, és csak sodródik az életben. Ez a jelenség is a sebzett önbecsülés számlájára írható, legalábbis részben. Nézzünk a mélyére, hogy miben és hogyan hátráltat valakit az alacsony önbecsülés:
- Ha ki is tűz célokat, soha nem éri el őket a kitartás hiánya miatt, vagy azért, mert nem is hisz abban, hogy elérheti. Olyan ez, mintha valaki gumimatraccal akarna Londonból New Yorkba az óceánon keresztül eljutni. Még ha vakmerőségből neki is vág, az első nagyobb hullámok visszarettentik.
- Kerül minden olyan élethelyzetet, ahol lehetőség van a kudarcra. Ennek hátterében az áll, hogy a kudarc átélése a saját értéktelenség érzését hozza felszínre, ami viszont elviselhetetlen és fájdalmas. Úgy dönt, jobb tehát biztonságban maradni, a komfortzónán belül tartózkodni. A hasonlat képével élve ez olyan, mintha a gumimatraccal állandóan egy szélvédett öbölben rostokolna az illető.
- Mindent halogat, ami az előző pont egyenes és törvényszerű következménye. A tudat alatti jelmondata ugyanis így hangzik: „Ha nem csinálok semmit, abból nem lehet baj. Ki tudja, hátha újra feltámad a szél. Maradjunk még itt az öbölben…”
- Saját gondolatait, véleményét nehezen vállalja fel, kerüli a konfliktusokat. Azért tesz így, mert még egy intelligens vitát is szinte élet-halál harcként él meg, ahol megsebesülhet, alul maradhat és megszégyenülhet. Sokszor úgy dönt, hogy el sem mondja a saját véleményét, hanem inkább igazodik a „nagyhangúakhoz”.
Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy egészséges önbecsülés nélkül az ember élete mozdulatlanságba dermed. Nem tudja az életet igazán megélni, élvezni. Állandó az a törekvése, hogy biztonságba húzódjon, miközben minden idegszálával megfeszül, hogy fenntartsa magát a gumimatracon. Nem marad se idő, se energia az élet zamatának élvezetére. Valóságos börtön ez. Hogyan lehet ebből a fogházból szabadulni? Cikkünk befejező, harmadik részében fogunk erre kitekinteni.
