Mi mindent foglal magába a mindenség? A világot? Igen. A Napot? Természetesen. Fönn fog-e tartani téged is hathatós szavával? Ez az egyetlen mód, amellyel bármit fönntart. Nyugtalankodtál-e valaha amiatt, hogy a Nap még delelés előtt leesik az égről, vagy akár Naplemente előtt? Persze, hogy nem. Nyugtalan voltál-e valaha, mikor a Nappal együtt felkeltél, hogy te magad, mint keresztény, kicsúszol a helyedről naplemente előtt? Nos, igen.
A Nap nem csúszik el a helyéről, a keresztény mégis kételkedik maga felől. Jézus Krisztus hathatós szava tartja fönn a Napot, és ugyanez a hatalom tudja megtartani a Jézusban hívő embert is. S a hívőnek is el kell várnia, hogy Jézus ezt megteszi érte, épp oly bizonyosan, mint ahogy a Napot vagy a Holdat is fönntartja. Ugyanaz a hatalmas szó tartja meg a keresztényt krisztusi útján, mint amelyik a Napot is ott tartja a pályáján. Az a keresztény, aki bizalommal van az ige iránt, észlelni fogja, hogy az fönntartja őt, ahogyan a Napot is ott tartja pályáján.
Ha holnap reggel eszedbe jut ez az ige, arra gondolsz majd, hogy Isten fönntartja a Napot. Nem fogsz kételkedni ebben, hanem elvárod tőle. Nem fogsz nyugtalankodva föl-föl figyelni, vajon elcsúszott-e a helyéről a Nap. Nem bizony, hanem nyugodtan végzed teendőidet, ezekkel törődsz, a Nap fönntartását pedig mindenestől Istenre bízod, akire ez tartozik. Holnap reggel, mikor felkelsz a Nappal együtt, azt is várd el, hogy ugyanaz a hatalmas szó, amely a Napot fönntartja, tartson meg téged is. Ezt is bízzad Istenre, te pedig végezd a dolgodat minden erődből, arra figyelmezz. Hadd ügyeljen Isten arra, ami az ő dolga, te meg arra vigyázz, amit te reád bízott. Így szolgáld az Urat „teljes elmédből”. Hiszen úgysem tudjuk megóvni magunkat, hogy el ne essünk, hiszen úgyis képtelenek vagyunk fönntartani magunkat. Ezt az Úr úgysem miránk bízta.
Ezzel nem mondunk ellene a szövegnek: aki áll, ügyeljen, hogy el ne essék; mert így az ember Istenre támaszkodik, hogy fönntartsa, nem pedig a maga erőfeszítéseire. S aki sohasem felejti el, hogy Isten tartja fönn őt, sem azt, hogy valakinek feltétlenül fönn kell őt tartania, az nem fog dicsekedni, hogy ő bizony magában is meg tud állni. Ha engem ma úgy kellett volna ide behozni, s két-három testvérünknek kellene támogatni folyton, akkor nem lenne nagyon szép, ha azzal dicsekednék, hogy: látjátok, milyen szépen meg tudok állni. Mert akkor nem bírnék megállni a lábamon, és amelyik pillanatban elengednének, elesnék. S az az ember, aki tudja, hogy egyedül Isten tartja őt fönn, az ilyen embernek lehetetlenség így dicsekedni: lássátok, most állok, ezért nem is fenyeget az elesés veszélye.
Fönnáll-e az elesés veszélye annál, akit Isten tart fönn? Persze, hogy nem áll. Csak ha kimászik az Úr kezéből s maga igyekszik fönntartani magát, majd pedig azzal dicsekedik, hogy meg tud állni a lábán, akkor már nemcsak fenyegeti a veszély, hanem már meg is történt; már el is bukott. Kinyüzsgi magát az Isten kezéből, ezért föltétlenül el fog bukni.
Az alábbi cikk A. T .Jones megjegyzései alapján íródott. (,,A harmadik angyal üzenete c. kötet”, Egervári Dezső fordítása)
Kívánjuk nektek, hogy az új év minden egyes napján bízzatok a Mindenható szavának megtartó erejében!
