„És Jézus felelt, s mondta
nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd
az én nevemben…”
A fenti szavakkal kezdte válaszát Jézus, amikor a jól ismert kérdést feltették Neki: „Micsoda jele lesz a Te eljövetelednek és a világ végének?” Meglepődünk azon, hogy nem az események felsorolásával kezdte? Miért a hitetés veszélyét tartotta a legfontosabbnak? Azt gondolnánk, hogy az életellenes bűncselekmények, az emberölés vagy éppen a katasztrófák a legsúlyosabbak. Azonban ha mélyebben belegondolunk, rájövünk, hogy ez nincs így. Ábelt megölte ugyan Káin, de Ábel Istentől „bizonyságot nyert afelől, hogy igaz” (Zsid11,4). Sok mártír kevesebb ideig élhetett itt, a földön, mint azok, akik „…gonoszok, és örök[nek tűnő] biztonságban vagyont gyűjtenek” (Zsolt 73,12). De Ábel és a mártírok fel fognak támadni.
Miért hívta fel tehát Jézus először a hitetés veszélyére a figyelmet? Mert a hitbeli félrevezetés, Isten szavának vagy jellemének meghamisítása, torzítása sokkal veszélyesebb – az örök életünkbe kerülhet. Erre egy bibliai ige így ad választ: „Mert íme, akik eltávoznak Tőled, elvesznek…” (Zsolt 73,27) El lehet távozni Krisztustól, Krisztus nevében, Krisztust emlegetve? Igen! Kijózanítóan kell hogy hasson ránk, amit Jézus mond: „Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket. Mert sokan jönnek el az én nevemben, akik ezt mondják: »Én vagyok«, és »Az idő elközelített«. Ne menjetek azért utánuk!” (Lk 21,8)
Ma, amikor keresztény kultúráról beszélnek és kötelezővé teszik a hittant, azt gondolnánk, hogy ezeknek a fejleményeknek örülni kellene. Az ökumenikus szemlélet nyomán leomlóban vannak a vallások közötti válaszfalak. Kölcsönös elfogadás bontakozik ki. Jónak tűnő ez a békesség, és a másság elfogadása is. Folyik az élet, ültetnek, építenek, házasodnak…, kézzelfogható a vallási megélénkülés. Mi ezzel a baj? Hol itt a hitetés?
Jézus azt is mondta: „…és nem vesznek észre semmit.” (Mt 24,38–39) Lehet, hogy Jézus téved? Mindenki látja és tapasztalja, hogy mi folyik a földön! Elszennyeződött, megfertőztetett, válságok lepték el. Ezt mindenki észreveszi. Erre kell gyógyszerként a kereszténység. De milyen és melyik kereszténység? Mire utalt Jézus azzal a mondatával, hogy „nem vesznek észre semmit”? Talán épp a hitetés terén nem vesszük észre, amit pedig észre kellene vennünk?
Az egyik előadásom utáni beszélgetésben így szemléltette egy hölgy mindazt, amit nekünk is meg kell fontolnunk, ha meg szeretnénk különböztetni az igazit a hamistól: „Pénzügyi továbbképzésen oktatták: ahhoz, hogy felismerjük a hamis pénzt, sokat kell forgatni az igazit.” Pontosan! Ha ismerem az igazit, nem téveszt meg a hamis. „A föld lakosai”, úgy tűnhet, egyre nagyobb számban válnak keresztényekké, sokan beszélnek Krisztusról, megtérésről, az idő elközelgéséről, jelek és csodák történéséről, de ki tudja, ki is áll mindezek mögött valójában? Az Ige ezt mondja: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg…” (1Jn 4,1) Tehát a Biblia az ellenőrzési pontokról is szól: „Erről ismerjétek meg…”
Ha végignézzük a Szentírást, találunk legalább négy olyan alapvető pontot, amely által ellenőrizni kell és lehet a tanítás, a hitvallás, a hitvallók „igazságát”. Jézus és Pál is elismerésre méltónak tartja az ellenőrzést. „Megpróbáltad azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket.” (Jel 2,2) „Bevették az igét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, hogy úgy vannak-e ezek.” (Csel 17,11)
A négy ismertetőjegy a következő (mindenkinek figyelmébe ajánlom a bibliai idézetek figyelmes elolvasását, így lehetünk mi is „béreabeliekké”):
1) A Biblia próféciáihoz való viszony
5Móz 18,15–22.(21!); Mt 1,22; 2,5.15.17; 3,3; Lk 4,21; Lk 18,31–34; Lk 24,25–27.32; Jel 1,3; Jel 10,11.
2) A Lélek gyümölcsei
Mt 7,20.(22–23); Gal 5,22–26; Fil 1,10–11.
3) Isten törvényéhez, a tízparancsolathoz való hitbeli viszony
1Jn 2,3–4.7 – a „régi parancsolat, az ige” kifejezést vö. 2Móz 20,1.(2–17); Mt 5,17–20.27–28; Jel 14,12.
4) Krisztus testtélételének tiszta képviselete
1Jn 4,1–3; Zsid 2,14–18; Zsid 5,7–9; Fil 2,7–8; Rm 8,3–4; 2Kor 5,21; Gal 4,4–7. A testtélétel megértése krisztusi-antikrisztusi fontosságú. A bűn feletti győzelmünk, a megváltásunk lényege múlik rajta.
Szükséges, hogy a valódi kereszténységben minden ismertetőjegy együtt és valódi tartalmában legyen jelen, ne csupán címében, tartalom nélkül! Tehát nem a barátságnak, a szimpátiának, az emberi kötelékeknek vagy a teológusoknak kell eldönteniük egy ilyen nagy horderejű kérdést. Ne felejtsük el, hogy a hitetésről, és egy mögötte álló Hitetőről van szó. Arról, hogy besétálok-e a csapdájába gyanútlanul. Az emberi érzések és hangulatok selyemszálai könnyedén megcsalhatnak bárkit.
Szinte mindenki azt gondolja-mondja, őt nem lehet megtéveszteni. Azonban megtéveszteni és elhitetni csak azt nem lehet, „aki befogadta az igazság szeretetét” (2Thess 2,10). Akinek nagyobb érték az igazság szeretete, mint akár az élete.
A másokat üldöző Saulusból olyan Krisztust megismert Paulus lett, aki ily módon élte meg a változást az igazság szeretetének befogadása után:„Annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. És találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által. Istentől való igazságom, a hit alapján.” (Fil 3,8–9)
Kívánom, hogy hadd lehessünk mi is azok között, akik befogadták az igazság szeretetét!
