(Példabeszédek 4,23)
Örökérvényű tanács ez. A Bibliában a szív a gondolkodás, az erkölcsi értékek tárháza. Ahogyan gondolkodik az ember, olyan ő. Gondolataink alapján hozunk döntéseket; a döntések cselekedetek által lesznek nyilvánvalóvá. Ismétlődő helyzetekben általában hasonló módon viselkedünk, mert az egyes döntésekből születő cselekedetek ismétlése szokássá válik, ami alapvetően meghatározza a jellemet. Ha ösztönös természetünket követve reagálunk ismerős helyzetekben – pl. provokációra ingerültséggel, segítségkérésre elutasítással, feddésre védekezéssel, fenyegetésre félelemmel –, vagyis letérünk természetünk diktálta pályánkról, akkor a gondolkodásunkban kell keresni a változás okát. Vagy nem vagyunk képesek józanul gondolkodni – tudatmódosító szer vagy szerelem okán –, vagy erős, természetfeletti hatás ért bennünket. A gondolkodás plasztikus – alakítható, formálható –, ami nagy lehetőségeket, ugyanakkor buktatókat is jelent.
Az ember minden méltósága a gondolkodásban rejlik, jelleme legtisztábban nehézségek közepette nyilatkozik meg. A Bibliában számos pozitív példát találunk, melyek közül a legismertebbek József (1Móz 39-40. fejezet), Dániel (Dn 2. és 6. fejezet), Dávid (1Sám 24,2-39; 26,7-11), vagy Pál (ApCsel 16,13-32) tapasztalatai. A leginkább megrendítő példa Jézus egész élete. De a történelemben és saját, hétköznapi életünkben is találunk ismert vagy éppen névtelen hősöket. És ugyanez természetesen vonatkozik a negatív példákra is. Vajon változik az ember élete során? Valamennyire biztosan, hiszen eddig arról volt szó, hogy a gondolkodás alakítja a jellemet. Az alaptermészet azonban nem változik; legfeljebb megtanulunk uralkodni az indulatainkon, ösztönös reakcióinkon. Életünk igazi értéke nem attól függ, mekkora port kavarunk fel magunk körül, mennyire vagyunk népszerűek, hanem attól, mennyire tudja a pozitív természetfeletti erő – a Biblia szerint a Szentlélek – befolyásolni a gondolkodásunkat. A Szentlélek szeretni tanít; hogy törődjünk másokkal, legyőzve természet szerinti kényelemszeretetünket, közönyünket, uralkodási vágyunkat vagy épp félelmeinket. Amikor a nehézségek megszaporodnak, az ember ösztönösen, önvédelemből magával foglalkozik, és elfordul másoktól, vagy esetleg arra használja őket csupán, hogy a kibillent nyugalmát és elveszített biztonságérzetét visszanyerhesse. „Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24,12)
Az elmúlt másfél év globális élmény volt: korábban megszoktuk a szabadságot, és most el kellett gondolkodni, hogyan viselkedjünk, kinek engedelmeskedjünk, hogyan viszonyuljunk egymáshoz szokatlan, kényszerű korlátok között. Hálásak lehetünk minden újabb napért, mert van még mit tanulni bőséggel, mielőtt megkapjuk a végső “bizonyítványt.”
„Azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben; hogy megítélhessétek, mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus [teremt] az Isten dicsőségére és magasztalására.” (Filippi levél 1,9-11)
