„Lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. És az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak” – jövendölte kétezer évvel ezelőtt Pál apostol.
Az emberi természet nyilván minden korban fogékony volt az izgató kitalációkra, de napjainkban mintha a csimborasszóját élnénk meg ezeknek. Nincs az a primitív összeesküvés-elmélet, áltudományos okfejtés, alantas téveszme, álhír, üres szenzáció vagy pletyka, aminek némi rafinériával, több gátlástalansággal és kellő médiafelülettel ne lehetne elszánt követőtábort toborozni. Hazánkban sem kell messzire menni ennek bizonyságaiért. Míg a boldog békekorszakban csak a tízmillió futballszakértő országa voltunk, addig a mostani, járvány és háború sújtotta időkben megannyi önjelölt virológus és biztonságpolitikai elemző is színre lépett, jobbára rendíthetetlen magabiztossággal. Persze tagadhatatlan, hogy a foci izgalmas dolog. Nem kevésbé a virológia és a biztonságpolitika, a maguk sokrétű összefüggéseivel. Nem véletlen, hogy akiket ezek komolyan érdekelnek, hosszú évekig koptatják az egyetemi padokat a megvilágosodásért. Adja viszont magát a kérdés: miért érik be olyan sokan néhány perc alatt letudható „tudományokkal” a net valamely bugyrából? Pál apostol minden bizonnyal a lényegre mutatott rá, amikor az igazságot a mesékkel, az egészséges tudományt a saját kívánsággal és a fül viszketésével állította szembe. Mintha az igazi kérdés mindenki esetében végső soron ez lenne: Tényleg az igazság, a nagybetűs valóság érdekli őt? Vagy csak felszínes izgalmat keres, olyasféle olcsó kielégülést, mint egy viszkető fül megvakarása? Az igaz valóság megismerése azonban – legyen szó tudományos kérdésről, egy történelmi szituációról vagy akár személyes élethelyzetről – energiabefektetést kíván. Magyarán: munkát, mégpedig gyakran kemény munkát.
A valóság általában összetett, bonyolult. A megértése ebből fakadóan sok tényező és összefüggés együttes figyelembevételét igényli. Szemben az összeesküvés-elméletekkel és más effélékkel, amik egysíkú, könnyen felfogható magyarázatokat kínálnak, mint például valamilyen titkos érdekcsoport konspirációja. Emellett az is fontos szempont, hogy a tanulás alázatot feltételez: a nemtudás beismerését. Sőt, a tanulás maga is munkálja az alázatot, mert minél többet tud valaki, annál tisztábban látja a tudása korlátait is. Az áltudomány viszont könnyen professzorrá avat bárkit, bennfentes ismeretek büszke birtokosává, és akár igazi professzorokat leszóló harsány hangadóvá, ami persze gyakran csábítóbb az ego számára, mint a fáradságos tájékozódás és az értelmes alázat. Mégis megéri a valóságot keresni és választani. Többek között azért, mert a valóság izgalmasabb a meséknél. Izgalmasabb volta éppen abból fakad, amiből a megértésének nehézsége is: a többrétűségéből, a komplexitásából, azaz abból, hogy a dolgokat a maguk igazi mélységében és összefüggéseiben hordozza. Nem úgy, mint az áltudomány, ami jobbára néhány unásig ismételt panelből építkezik. A valóság ilyen módon a saját terepén is felülmúlja a kitalációt. Aki tehát felneveli magában az igényt az igaz valóság iránt, az nemcsak hogy nehezebben válik csalás áldozatává, de izgalmasabb szellemi kalandokban lesz része, mint a mesékhez fordulóknak.
