Néhány héttel ezelőtt éppen a metrón utaztam, amikor figyelmes lettem egy elektronikai eszközt reklámozó hirdetésre, amelynek szlogenje cikkem címadójává is vált: „Te bekapcsolsz, én kikapcsollak”. Nagyon elgondolkodtatott ez a megfogalmazás, és arra jutottam, hogy fontos és érdemes időt szánnunk arra, hogy elgondolkodjunk a napjainkban oly széles körben használt elektronikus eszközökről a Biblia tükrében.
A tömegmédia káros és hasznos hatásait számos korábbi kutatás vizsgálta már, így most nem is ezekről írnék. Sokkal inkább arról szeretnék közös gondolkodást indítani, hogy milyen utalásokat találunk ezekre a jelenségekre a Bibliában, hogyan vonatkoztathatjuk ezeket a mi korunkra, és hogy milyen következményei lehetnek annak, ha nem foglalkozunk komolyan ezzel a kérdéskörrel. Ugyanakkor azt is szeretném majd kiemelni, hogy milyen pozitív hatással bír, ha helyesen gazdálkodunk azzal az ajándékkal, amely mindegyikünk számára megadatott: az időnkkel.
Amikor először olvastam el ezt a feliratot – ,,te bekapcsolsz, én kikapcsollak” –, egyből megragadott, hogy milyen különleges is a magyar nyelv. Ha jobban megvizsgáljuk a szavakat, tulajdonképpen mindig megtalálhatjuk a mögöttes értelmet és jelentést, a szavak részleteit, a szótöveket. Mit is jelent ennek alapján a „kikapcsolás”, és hogyan állítható párhuzamba az ebből származó „kikapcsolódás” kifejezéssel? – ennek mentén indultam el, és jártam utána, hogy mit is értenek az emberek ezen fogalmak alatt. A válaszok alapján elmondhatjuk, hogy a legtöbben a szórakozásra, lazításra, lustálkodásra, és a feltöltődésre asszociálnak. Tulajdonképpen a kikapcsolódás és a szabadidő annyit jelent korunkban, mint „a társadalmilag kötött időn és a testi szükségletek kielégítésén túl fennmaradó szabad felhasználású idő”, amit aktívan és passzívan is eltölthetünk.
Isten az egész világunkat tökéletességgel alkotta meg, és nem csupán arra volt gondja, hogy lénye és cselekedetei által adjon példát számunkra, hanem arra is, hogy az időbeosztásunkkal kapcsolatban is irányelveket állítson elénk. Éppen ezért adta nekünk a szombatot pihenőnapként, amely során egyrészt megemlékezhetünk a Föld teremtésének napjáról, másrészt pedig félretehetünk minden világi elfoglaltságot,
Így olvashatunk erről az isteni rendelkezésről: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, (…) se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott.” (II. Mózes 20:8). Azt is olvashatjuk Márk evangéliumában, hogy „A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért” (Mk. 2:27).
Istenünk tehát biztosít minket arról, hogy a szombatnapokon, amelyeket teljes egészében neki szánunk, ő igazi feltöltődést és kikapcsolódást tud adni számunkra. Ezen alkalmak pedig „felbecsülhetetlenek a szellemi nevelésben” (E.G.W.: Nevelés). Így tehát elmondhatjuk, hogy a szombat az egész emberiség javára adatott. Emellett pedig a teremtés ünnepén túl a hétköznapi életre vonatkoztatva is igen nagy jelentősége van ennek a napnak, hiszen a bűneset, az Isten és ember közötti tökéletes összhang megszakadása óta az „életünk egy kegyelmi időszak, egy rövid, korlátozott időtartam, amit Isten azért biztosít számunkra, hogy ismét alkalmassá tegyen az örök életre. Ennek helyes felhasználása azonban a mi szabad választásunkon múlik” (Somogyi Lehel: A keresztény „sáfárság”). Azt azonban nem tudhatjuk, hogy ez a kegyelmi időszak meddig tart: „Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő” (Mt. 25:13).
„Isten azonban ezen az úton sem hagy minket egyedül, hiszen Szent Lelke által mind az akarást, mind a véghezvitelt Ő munkálja bennünk, ha igazán nyitott szívvel, engedelmesen fordulunk hozzá, és kérjük azt, hogy „úgy tanítson minket számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt 90:12). Emellett pedig bizton tudhatjuk, hogy „életünk ideje az Ő kezében van” (Zsolt. 31:6), így „ha valami jót elkezdett bennünk, akkor véghez is viszi” (Fil. 1:6) egészen addig, amíg engedjük ezt, és nem hagyjuk, hogy a sürgés-forgás és a külső események elvonják figyelmünket az elmélkedésről és imádságról. „Az igazi vallásosság a szív megüresítésével és megtisztulásával kezdődik, és a naponkénti ima táplálja. Ha azonban engedjük, hogy az Istennel való kapcsolatunk megszakadjon, akkor védtelenül maradunk, és minden jó szándék és elhatározás kevéssé válik önmagában a bűn leküzdéséhez Ezért tehát „nem létezik olyan hely, vagy idő, amely alkalmatlan lenne arra, hogy Istenhez folyamodjunk könyörgésünkkel” (E.G.W.: Krisztushoz vezető lépések).
Könnyű beleesni abba a csapdába, hogy azt gondoljuk: tevékenységeink és dolgaink sokasága miatt veszteség az imára fordított idő. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz. Ahogy Jézusnak szüksége volt arra, hogy napjának minden órájában, percében Teremtőjével töltsön el értékes időt, úgy számunkra mennyivel inkább szükséges ez? Ahogyan az Ő életére, úgy a miénkre is igaz lehet, hogy „minél kiterjedtebb és sürgetőbb a munkánk, annál kitartóbbak és komolyabbak lesznek imáink” (E.G.W.: Pátriárkák és próféták).
Idézzük fel újra a címadó gondolatot: ,,te bekapcsolsz, én kikapcsollak”. Vajon a vég idején milyen jelentősége van annak, hogy mivel foglalatoskodunk, és hogy miként osztjuk be az időnket? Biztos, hogy vonzó alternatíva az, ha bekapcsolás helyett kikapcsolódunk?
A kegyelemidő vége közeledik. Ennek egyik legátfogóbb leírását Jézus nagy apokaliptikus beszédében olvashatjuk, Máté 24. fejezetében. Itt Isten kijelenti számunkra, hogy „akkora nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha” (Máté 24:21). Így tehát ez az időszak olyan hitet igényel, amely a legszigorúbb próbák alatt sem gyengül meg. Ha nem akarjuk megtagadni önmagunkat, hogy Isten áldásaiért hosszan és komolyan imádkozzunk, nem is nyerhetjük el azokat. Ha megengedjük, hogy gondolatainkat világi érdekeink kössék le, nem jut majd időnk arra, hogy teljes szívünket Istennek szánva készüljünk arra az időszakra, amikor Sátán erői olyan mértékben fognak dolgozni, hogy „ha lehet, még a választottakat is elhitessék” (Máté 24:24).
Így tehát fontos „felöveznünk elménk derekait” azért, hogy ,,mint józanok, tökéletesen reménykedjünk abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz nékünk, mikor megjelen” (I. Pt. 1:13). Jézus egy másik fontos párhuzamot is von a múlt és a jövő között: „Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak, házasodnak és férjhez mennek, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába ment, és nem vesznek észre semmit, mígnem eljön az özönvíz és mindnyájukat elragadja: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Máté 24:37-39). Mai világunkban szintén ezzel a fajta hozzáállással találkozhatunk: „Carpe diem”- azaz ,,élj a mának”. Ha problémáid vannak, nyomd el őket tudatmódosító szerekkel, ha nehéz napod volt, kapcsolódj ki, felejtsd el a problémáidat, hiszen ha nem foglalkozol velük, akkor azok valójában nem is léteznek.
Pál apostol ezzel szemben a Timóteushoz írt második levelének negyedik fejezetében (3-4) a következőket írja erre: „Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülük; És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez oda fordulnak.” Egyikünk sem lehet biztonságban Isten nélkül, hiszen a bűneset óta, az önző emberi természetünk mindinkább a gonoszság felé hajlik, és természetéből eredően inkább próbálja elfedni a bűneit, a problémákat, a nehézségeket, és saját kívánsága szerint formálni Istent. Ezek azonban csupán a kezdeti, felszíni, látszólagos tüneteket enyhítik.
A valódi megoldás jól megragadható Pilinszky idézetével: „Az az igazi kikapcsolódás, ami segít bekapcsolódni.” Az ige arra bátorít minket tehát, hogy vértezzük fel magunkat, és ne féljünk a ránk nehezedő terhektől, próbáktól, mert ezek mind áldások álruhában, és az üdvösségünket munkáló eszközök Isten kezében. Nem kell aggódnunk, hiszen „Isten meggyőzte a világot” (Jn. 16:33), és azt ígérte nekünk, hogy ha először az Ő országát keressük, akkor minden egyéb megadatik számunkra (Mt. 6:33).
Cikkemet Pál apostol gondolatával szeretném zárni, aki így biztat és bátorít bennünket: „De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd. (…) Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését” (II. Tim. 4:5,7-8).
Így tehát mindannyiunknak reménysége lehet abban, hogy Istenünk „nem hagy bennünket árvákul” (Jn. 14:18), hiszen így szól hozzánk: ,,Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ésa. 41:10).
