Az ókori olimpiákon a győztesek fejére győzelmi koszorút helyeztek (ezt a hagyományt elevenítették fel a 2004-es athéni olimpián is). Pál apostol a korinthosziaknak ezzel a szimbólummal, illetve az olimpiai küzdelmek és győzelem képeivel festette le a keresztény küzdelmet: „Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető, ők ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy romolhatatlant.”
A nagy küzdelem eszméje központi helyet foglal el a Biblia eszmevilágában. Lényege, hogy Földünk egy kozmikus erkölcsi küzdelem színtere: a jó és rossz, igazság és hamisság, vagy ha úgy tetszik, szeretet és önzés értékrendje csap össze rajta. E nagy erkölcsi küzdelem ott zajlik minden egyes emberben. Ki ne ismerné a lelkiismeret hangját, az elkövetni kívánt rossz cselekedetektől visszatartó erőt, vagy éppen a jóra való késztetést; majd az ezek nyomán fellépő belső megosztottságot, a döntés gyakran keserves lelki küzdelemmel járó meghozását? Ismét Pált idézhetjük, aki minden emberre nézve írta: „… megmutatják, hogy a[z isteni] törvény cselekedete be van írva a szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról a lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.” A nagy küzdelem ugyanakkor a történelemben, az egyes emberi életek mozaikköveiből felépülő monumentális tablón is megmutatkozik. Ez az aspektusa a világunk arculatát a kezdetektől meghatározó birodalmak, háborúk, vallások, eszmék, kormányzatok, törvények és politikai manőverek láncolatában, valamint az eseményeket kevésbé szembetűnően, de azért észrevehetően formáló, az Isten megváltói művében, illetve ezek kettősségében, a köztük fennálló feszültségben fedezhető fel. Amint minden egyes ember sorsa kiábrázol valamit, személyisége, jelleme az élete során eljut valahonnan valahová, és megmutatkozik rajta a két ellentétes erő küzdelmének eredménye, úgy a történelem is súlyos igazságokat nyilvánít meg, tanulságokkal teli, jellegzetes pályát futva be végső állomásáig. Mindenki részese tehát a nagy küzdelemnek, és felelős annak kimeneteléért – elsősorban a saját élete viszonylatában, de kisebb-nagyobb mértékben a történelem alakulását tekintve is. Jó hír viszont, hogy ebben a küzdelemben nemcsak egy győztes lehet, mint az ó- és újkori olimpiák versenyszámaiban, hanem sok (s elsősorban nem másokat kell legyőzni, hanem kinek-kinek önmagát). Arra nézve pedig, hogy pontosan mit takar a Pál apostol által említett romolhatatlan győzelmi koszorú, megint csak az olimpiai küzdelmekkel allegorizáló sorait idézhetjük: „Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. […] Egyet cselekszem: azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amik előttem vannak, nekidőlve, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban […] való elhívása jutalmára.”
