Praetorius: ,,Es ist ein Ros entsprungen”

Praetorius: ,,Es ist ein Ros entsprungen”

 

Kedves Olvasóink és Hallgatóink!

Az alábbiakban ismét egy csodálatos zenei alkotást szeretnék megosztani Veletek, amely Michael Praetorius (1571-1621) ihletett műve. A német származású, reneszánsz és kora barokk zeneszerző, zenetudós hitbeli kötődését már a családja megalapozta, édesapja ugyanis evangélikus lelkész volt.

Praetorius korának egyik legmegbecsültebb evangélikus zeneszerzőjeként és orgonistájaként volt ismert: nevéhez fűződik több ezer darab, a nagy motetta műfajának két kórusra való átalakítása, és a Syntagma Musicum is, amelyet a korabeli zeneelmélet és zenei gyakorlat enciklopédikus összefoglalásaként írt meg. E mű még a 20. században is rendkívül nagy jelentőséggel és irányadással bírt, hiszen ekkor kelt újra életre a barokk zene.

Hangozzon fel tehát Praetorius ,,Es ist ein Ros entsprungen”, azaz ,,Szép rózsabimbó nyílt ki” című műve. Ennek eredeti, német nyelvű szövege azt a mindannyiunk életét megváltoztató mozzanatot örökítette meg, amikor Megváltónk megszületett e világra.

Később természetesen többféle fordítás és szöveg született. Ezekből szeretnék most egyet megosztani Veletek, amely a 37. zsoltár 5. versének kibontása: „Hagyjad az Úrra a Te utadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti”.

„Hagyd minden utad arra, és minden gondodat, ki keservedet látja, ki néked nyugtot ad. A fellegnek és szélnek, ki örök törvényt ad, Ő vezesse utad.

Ha néha úgy is véled, hogy nincsen gondja rád; és nem lesz segítséged, mert elhagyott Atyád, ha betemet a bánat, és nincs vigasztalód, nincsen, ki hallja szód.

Majd jónak látja Isten, ha szíved hű marad, hogy téged megsegítsen egy pillanat alatt, megkönnyíti a gondod, mely bánt és keserít; elveszi terheid.”

Praetorius műve segíthet bennünket abban, hogy a zene eszközén keresztül tisztább megértésre jussunk ennek az igazán hitmélyítő igeversnek a tartalmával kapcsolatban. Mindeközben sose feledkezzünk el arról, hogy minden próba, nehézség valójában „áldás álruhában”, amelyet Isten azért enged meg, hogy ezek által is a jellemfejlődésünket segítse elő. Így ezek az események is együtt munkálkodnak a jóra, Istenünk pedig megadja a nehézségekből való kimenekedést alkalmas időben.

Az Ő utai magasabbak a mi utainknál (Ézsaiás 55: 9), éppen ezért hittel Rábízhatjuk magunkat, és megnyugodhatunk abban, hogy ha kéréseink valóban javunkra válnak, Ő meg fogja azokat adni a maga idejében.

Cikk megosztása

Hozzászólás írása