A teremtés titkai – I. rész

A teremtés titkai – I. rész

Ennek a hatalmas témának a bevezetőjéül néhány személyes gondolatot szeretnék megosztani veletek. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatója vagyok, és az alábbi sorok azokról a tapasztalatokról szólnak, amelyek az idáig vezető úton értek.

A szüleim adventisták, és én is ebben a közegben nevelkedtem fel. Amikor általános iskolában eltökéltem, hogy fogorvos leszek, még nem sokat értettem a felnőttek világáról, és arról, hogy milyen szakadékok választják el egymástól a „keresztény” és a „világi” tudományt. Soha nem voltam bizonytalan abban, hogy ezt szeretném csinálni, és Isten mindig megsegített abban, hogy folytatni tudjam az utamat.

Korábban, amikor hívő körökben elmondtam, hogy mit tervezek az életemmel, bár mindenki bátorított, ugyanakkor a lelkemre is kötötte, hogy vigyázzak, nehogy kimossák az agyamat az egyetemen, és elfordítsanak Istentől. Ez az egyetem világáról alkotott felfogás eléggé megrémisztett. Hallgattam beszámolókat arról, hogy hívő fiatalok hogy válnak ateista tudósokká az egyetemek evolucionista propagandája miatt, és már csak azért is vártam az egyetemet, hogy megtudjam, mégis mi okozza ezt.

Most ősszel kezdem a negyedik évemet az orvosin, és egy érdekes tényt kell megosztanom veletek: annak ellenére, hogy néhány tanárnak tényleg az evolúció a kedvenc szava, engem éppen az ellenkezőjéről győzött meg a tudomány. Például az anatómia, a szövettan és az élettan tanulása kifejezetten hitben megerősítő volt számomra: csupán megfigyelni ezeket a komplex rendszereket felér egy kisebb csodával. Az élet bonyolultsága olyan gyönyörű, hogy leírni is nehéz.

Hasonlatképpen képzeljünk el egy adag hurkapálcikát, amit szétszórunk, úgy, hogy a darabok egymáson fekszenek össze-vissza. Ezután építünk rájuk egy kártyavárat fejjel lefelé olyan módon, hogy csak a kártyavár csúcsa érintkezzen a pálcákkal, és ezen egyensúlyozzon a többi. Képtelenség, hogy megálljon, ugye? Az emberi szervezet viszont, mint minden más teremtmény a földön, megáll és működik – pedig sokkal bonyolultabb ennél az összetétele.

Érdekesnek tartom, ahogy egyes tudósok és professzorok ránéznek erre a rendszerre, és azt mondják, hogy a véletlen műve. Sok előadótól hallottam azt a megfogalmazást, hogy „az evolúció kialakította”, vagy hogy „az evolúció csinálta”. Úgy fejezik ki az evolúciót, mintha egy természetfeletti személy lenne, és ez érthető is azok után, hogy órákon át ecsetelik, hogy a szervezetünk mennyire nem hagy semmit sem a véletlenre.

Mindezek alapján úgy gondolom, hogy ha valaki alaposan a mélyére tekint a tudományos tényeknek, akkor talál elegendő bizonyítékot a hite megerősítéséhez. Ehhez azonban szükséges, hogy ne szakadjunk el a Biblia igazságaitól: „Mert az Úr ad bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik” (Példabeszédek, 2:6).

Cikkem végén szeretném a figyelmetekbe ajánlani Walter Veith bizonyságtételét, aki evolucionista természettudományt oktatott azelőtt, hogy teremtéshívővé vált. Egy igazán hitet erősítő, lelkileg felemelő előadásról van szó, szívből ajánljuk nektek, hogy hallgassátok meg. Az érthetőség kedvéért, igény szerint magyar feliratot is be tudtok kapcsolni a videó alá.

https://www.youtube.com/watch?v=cMW6kp-2tnQ

Végezetül ezzel az igével szeretnénk titeket további gondolkodásra és a Teremtő csodálatára biztatni: ,,Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig.” (Prédikátor 3:11)

Cikk megosztása

Hozzászólás írása