A fenti címet viselő, 2020-ban készült természetfilm az erdő életébe nyújt bepillantást. Nem is akárhogyan: a főszereplő egy középmagas, vékony, száz év körüli bükkfa. Az ő „szemével” ismerjük meg a fák életét. Ez a lebilincselő film nem csupán a természetkedvelő ember szépérzékét szólítja meg: ha értő szívvel nézzük, hallgatjuk, felismerhetjük benne a Teremtő Isten bölcsességét is.
A napjainkban elfogadott tudományos nézet szerint az élet az evolúció során folyamatosan változott, fejlődött, így jutott el a ma ismert páratlan gazdagságra. E nézőpont szerint a változások motorja a természetes kiválasztódás – vagyis a túlélés záloga a sikeres génekben, önérvényesítésben, életrevaló tulajdonságokban rejlik, míg a kevésbé előnyös tulajdonságok és az ezekkel bírok élőlények kihalásra vannak ítélve. Nagyon leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatunk, hogy az evolúciót végső soron a mások fölé kerekedés vágya, vagyis az önzés hajtja. Ha az élővilágot nézzük, első pillantásra igazolva látjuk ezt a megállapítást. Az erősebb kiszorítja a gyengébbet, akár könyörtelenül el is pusztítja riválisát. Ez a természet rendje – szoktuk mondani. De valóban ez a természet rendje? Pascal, a neves természettudós és gondolkodó egy másfajta rendre szeretné irányítani tekintetünket:
„Vizsgálja tehát az ember az egész természetet a maga fenséges és teljes nagyszerűségében. (…) Nézze ezt a ragyogó fényt, amely örök lámpásként világítja meg a mindenséget.” (Gondolatok, 72. töredék – részlet)
Az ökológia, azaz a természeti rendszerek működését, az élőlények és környezetük közötti kapcsolatokat kutató tudomány már régen felismerte, hogy az egyed fölött magasabb szerveződési szintek is léteznek. Társulás, életközösség, ökoszisztéma: mind-mind olyan fogalom, ami valamiféle rendszerre utal, melynek keretében az élet létezik. Milyen rendet láthatunk tehát a természetben?
A Biblia arról beszél, hogy Földünket és a rajta lévő életet nem a véletlenek formálták, hanem maga Isten teremtette szavának hatalmával. Tökéletes bölcsességét minden munkájában tanulmányozhatjuk: „Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.” (Zsoltárok 104,24)
Bár Isten egykor tökéletes alkotását megrontotta a bűn hatalma, és a teremtett világ magán viseli ennek szomorú következményeit, a természet még mindig hordozza Alkotójának kézjegyét. Pál apostol így ír erről: „ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik.” (Római levél 1,20) A természet ugyan nem egyenlő Istennel, de tanúskodik róla. A természetben uralkodó rend, összhang Isten láthatatlan munkálkodását sejteti. Eszünkbe juthat a teremtés kezdő és záró mozzanata, amikor a kietlen és puszta (más fordítás szerint: alaktalan és üres) földből „ímé igen jó” (azaz tökéletes) alkotás született.
Az Amiről a fák suttognak film azért csodálatos, mert feltárja az életnek ezt a szervezettségét. A tudomány felismeréseit közérthetően bemutatva tanúskodik arról, hogy az erdő egy élő rendszer, ahol minden egymásra utalva létezik és működik. A szerves anyag állandó körforgásban van: a gombák mellett kisebb és nagyobb lebontó szervezetek tevékenysége nyomán az elhalt növényi részek újra elérhető tápanyaggá válnak. Az idős fák láthatatlan gyökérkapcsolatokon keresztül gondoskodnak a fiatalabb generációról, és kölcsönösen jó viszonyt ápolnak a körülöttük élő gombákkal is. A felszínen látható önzés helyett a mélyben a mások javára élés, a segítés önzetlen cselekedetei tárulnak fel. Mondhatnánk azt is, hogy ez minden élőlény jogos érdeke – ez a gondolat számomra azonban már nem az önzést igazolja, hanem az élet törvényének, a másokért munkálkodó szeretetnek egyetemes, mindent átható igazságát.
„Az a szív, amit a gonosz még nem szennyezett be, könnyen érzékeli Isten jelenlétét, amely az egész teremtett világot áthatja. A fül, amit még nem tompított el a világ lármája, még odafigyel a hangra, amit a természet közvetít. A nagyobbaknak is folyamatosan szükségük van a lelki, örökkévaló világ csöndes emlékeztetőire, így a természet tanítása számukra is az öröm és a tudás forrása lesz. (…) A láthatatlant a látható dolgok szemléltetik. Az erdő legmagasabb fáitól kezdve a sziklát borító moháig, a végtelen óceántól a parton heverő legkisebb kagylóig, a földön mindenben Isten képmását és keze írását szemlélhetik.” (Ellen White: Nevelés – Isten a természetben c. fejezet)
