„Apró figyelmességek, az élet számtalan jelentéktelen eseménye, s a szívből fakadó előzékenység építi, mint megannyi tégla, a boldogságot.”[1]
Ha elidőzünk egy pillanatra ennél a mondatnál, könnyen beláthatjuk, hogy milyen igaz is ez a gondolat. Emlékezz vissza, hogy mi volt az a legutóbbi alkalom, amikor igazán boldognak és felszabadultnak érezted magad! Nem éppen akkor, amikor hasznára, segítségére voltál valakinek?
Életünk egyik legnagyobb tragédiája, hogy olyan helyen keressük a boldogságot, ahol csak ideig-óráig való örömöket lelhetünk. Meddig tart vajon az a lelkesedés, ami elönt minket a legmenőbb okostelefon megvásárlásakor? Mennyire elégíti ki a lelki szükségleteinket az, ha a legújabb divat szerint öltözködök?
Természetesen örömet tudnak okozni számunkra ezek a dolgok, csakhogy pusztán rövid távon. Hosszú távon azzal kell számolnunk, hogy újra és újra be kell majd szereznünk mindenből a legújabbat és legjobbat, mert ezektől várjuk a megelégedettség és elfogadottság érzését. A boldogságunk ily módon tehát a körülményektől, és más emberek felénk tanúsított viselkedésétől fog függeni, amiket azonban nem tudunk igazán befolyásolni. Mindig lesznek újabb, szebb és jobb technikai kütyük, trendibb ruhák és mindig lesznek olyanok is, akik nem éppen kedvesen fognak bánni velünk.
Egy dolog azonban a mi hatalmunkban áll: mindig dönthetünk arról, hogy hogyan reagálunk egy adott helyzetben. Milyen könnyen belefeledkezünk és beletemetkezünk a saját problémáinkba, miközben egyre távolabb kerülünk attól, ami kihúzhatna minket a gödörből! Amíg ugyanis magunkba fordulunk, nem vagyunk fogékonyak arra, mennyi mindennel tudnánk másokat segíteni, pedig éppen ez az, ami pozitívan hathatna ránk is.
Ne gondoljunk feltétlenül nagy dolgokra segítségnyújtás címszó alatt! Nem is hinnénk, hogy milyen sok erőt tud adni a párunknak az, ha mosogatás közben gyengéden megsimogatjuk, adunk neki egy puszit, és egyszerűen azt mondjuk: „Köszönöm, hogy elmosogatsz!” Ehhez hasonlóan, szinte fáradtság űző hatással bírhat az is, ha egy láthatóan csüggedt bolti eladónak néhány kedves, bíztató szót mondunk, mint például: „Látom, hogy rossz napja van, remélem, nemsokára vége a műszaknak. Kitartást addig is!” De csodákra képes az is, ha csak rá mosolygunk valakire a metrón.
Ne becsüljük le a kis tettek erejét! Aki gyakorolja magát ebben, a boldog, elégedett és teljes élet titkára lelt! Sokan sokféleképpen fogalmazták már ezt meg, de mind közül talán a legszebbel szeretném zárni soraimat: „… aki mást felüdít, maga is felüdül” (Példabeszédek 11,25). Kívánom, hogy Te is tapasztald meg minél többször azt a felemelő, testet-lelket megújító érzést, ami ennek az elvnek a gyakorlásával jár!
[1] Ellen G. White: Bizonyságtételek a gyülekezetek számára. 2. kötet, 95. o.
